iNapló.hu | mindenNapiNapló / 1976 / január / napok:
01 | 02 | 03 | 04 | 05 | 06 | 07 | 08 | 09 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
1976. január
Összeállította Stickl Kata, 2016.
1976. január elsején, csütörtökön az embereknek alkalmazkodniuk kellett, célszerű volt feleleveníteniük autóvezetői tudásukat, ugyanis ezen a napon lépett életbe az új KRESZ Magyarországon. Bemutatták Fejér Tamás Ballagó idő című filmjét, valamint központi áremeléseket jelentettek be, melyet a válság “Nyugatról való begyűrűzésével” magyaráztak. A francia televíziónak a második világháború utáni történelméről dokumentumfilm-sorozatot sugároztak, ebben a magyar forradalomról szóló részt februárban mutatták be. Hatodikán Rajkán adták át az új magyar-csehszlovák határállomást, valamint ekkor mutatták be Sándor Pál Herkulesfürdői emlék című filmjét. Nyolcadikán Csou En-laj kínai miniszerelnök meghalt. Tizenegyedikén több napos sztrájk és büntetéssorozat után Ecuador-ban Lara elnök átadta a hatalmat egy háromtagú tábornoki csoportnak. Január tizenegyedikéig több izraeli támadást hajtottak végre palesztin táborok ellen, az arab merényletek megtorlásaként.
Január tizedike és tizenötödike között Pécsett megrendezték a VIII. Magyar Játékfilmszemlét. Január tizenkettedikén 85 éves korában elhunyt Agatha Christie angol krimiírónő, akit a mai napig a “krimi koronázatlan királynőjeként” emlegetnek. Január tizenötödikén Bíró József külkereskedelmi miniszter Hans Friedrichs szövetségi gazdasági miniszterrel tárgyal Bonnban és tizenkilencedikén Magyarországon kezd tárgyalásokat Luigi Poggi érsek és Munos Sainz nunciatúrai titkár. Január huszonegyedikén a légi közlekedésre irányult a világ figyelme, ugyanis ezen a napon szállt fel az Air France és a British Airways első menetrendszerű Concorde járata New Yorkba. Január huszonegyedikén és huszonkettedikén a NATO tagországok védelmi miniszterei azt vitatták meg, mennyire fejlődik a szovjet hadászati nukleáris képesség. Ezen túl áttekintették a SALT-megállapodás útján a stabilizáció kilátásait. Januát huszonkettedikén mutatták be Zsombolyai János A kenguru című filmjét. Ezt követően január huszonharmadikán aláírták az 1976-1980. évekre szóló árucsere-forgalmi megállapodást Magyarország és Románia között. A következő napon szintén Bíró József külkereskedelmi miniszter írta alá a magyar-csehszlovák árucsere-forgalmi megállapodást. Január 26.-án Budapesten megkezdődött az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konfereciájának (UNCTAD) szemináriuma.
Január 28.-án az űrkutatás részesült az emberek figyelmében, ugyanis ezen a napon egy hordozórakétával nyolc szovjet mesterséges holdat juttattak Föld körüli pályára a Kozmosz-sorozat keretében. Huszonkilencedikén a magyar kormány a metróhálózat továbbfejlesztéséről döntött: jóváhagyták az észak-déli metró kivitelezésének meggyorsítására előterjesztett tervet, azonban a Dél-Buda és Rákospatak közötti vonal építéséről úgy döntöttek, hogy csak 1978-ban kell majd megkezdeni. A hónap utolsó napján elhunyt Czóbel Béla Kossuth-díjas festőművész, és a napot beárnyékolja egy szászvári bányaüzem gázkitörése, melyben négy ember vesztette életét. Ezen a napon írta alá Bíró József külkereskedelmi miniszter az 1976-1980. évekre szóló magyar-lengyel árucsere-forgalmi megállapodást. Valamint ezen a napon új kitüntetést alapítanak a Szocialista Magyarországért Érdemrend elnevezéssel.
Ebben a hónapban az említetteken kívül meg kell említeni, hogy a hétköznapi embert milyen hatások érték, mi volt akkor a népszerű, ismert, kedvelt film, illetve zene. 1976. januárjában az amerikai zenei listát a Bay City Rollers Saturday Night című dala uralta. Ezen a számon kívül még nagy népszerűségnek örvendett a Convoy című szám C. W. McCall-tól, valamint az I Write the Songs Barry Manilow-tól, a Theme from Mahogany (Do You Know Where You’re Going to) Diana Ross-tól, és végül, de nem utolsósorban a Love Rollercoaster című szám az Ohio Players-től. A filmek ura pedig ebben a hónapban a One Flew Over the Cuckoo’s Nest című film volt, Jack Nicholson főszereplésével.
Havilapszemle
Kortárs 20. évf. 1. sz.
Illés Endre: Spanyol Izabella (dráma I. rész)
Szécsi Margit: Menet; Hotel Jelen; A nagy hadi-úton (versek)
Károlyi Amy: Kulcslyuk-líra IV. (vers)
Maróti Lajos: Az autóversenyző ráncai; Janus Pannonius másodszor Itáliában; Címtelenül; Idegenben a negyedik napon (versek)
Jókai Anna: Az építkezők (novella)
Cselényi László: Dosztojevszkij; Beckett (versek)
Utassy József: hungária Kávéház: Székfoglaló; Kávé szonett (versek)
Karinthy Ferenc: Házszentelő (kisregény, I. rész)
Orbán Ottó: Párhuzamos életrajz; Finn tangó (versek)
Szervác József: Kései lamentáció Csaba Judit dalénekes és amatőr színész halálos balesete ügyében (vers)
Veress Miklós: Szobrok - Árkádiába (versfüzér)
Döbrentei Kornél: Napforduló; Szentivánéj (versek)
Vas István: Mért vijjog a saskeselyű? - Nehéz szerelem III. (emlékirat IX. rész)
JEGYZET
Juhász Ferenc: A szó hatalma és ereje
Sütő András: A Kálvin-Szervét dráma születése
Hubay Miklós: Naplójegyzetek
Gyurkovics Tibor: Szindbádi szerelmek - Beszélgetés Huszárik Zoltánnal
FÓRUM
Weöres Sándor: Három veréb hat szemmel - A magyar költészet rejtett értékei és furcsaságai (X. rész)
Juhász Ferenc: Írószobám - Vallomás Garai Gábornak
Pomogáts Béla: Költészet: emlékezés és számvetés - Csukás István verseiről
Tolnai Gábor: Maradj velem, mert beesteledett - Itáliai számvetés (I. rész)
KÖZÖS DOLGAINK
Garai Gábor: A halhatatlan esticsillag - Mihai Eminescu születése 125. évfordulójának évében
Bogza, Geo: Sarokba (Szász János fordítása)
Lipcsey Ildikó: Nicolae Iorga és az erdélyi magyar kultúra
Páskándi Géza: A népművészet egyetemességéről (I. rész)
KRITIKA-VERS
Csűrös Miklós: Jékely Zoltán: Az idősárkányhoz
Görömbei András: Tornai József: Naptánc
Széles Klára: Szilágyi Domokos: Felezőidő
KRITIKA-PRÓZA
Kulin Ferenc: Dobai Péter: Tartozó élet
Monoki György: Spiró György: Kerengő
Borítók: Szécsi Margit Hotel Jelen és Orbán Ottó Finn tangó című versének kézirathasonmása
KÉPEK
Cseh Gusztáv (Fotók: Szilágyi Péter és Krautsieder Zsuzsa)
Kopacz Mária (Fotók: Szilágyi Péter és Krautsieder Zsuzsa)
Plugor Sándor (Fotók: Szilágyi Péter és Krautsieder Zsuzsa)
FOTÓK
Móser Zoltán
Hapák József
Alföld
27. évf. 1. sz. / 1976
Páskándi Géza: A fenyegetés vagy Elkésett találkozás avagy az új magyar Lúdas Matyi (tragikomédia, I. felvonás)
Bede Anna: Pándi bálványok (vers)
Bede Anna: Babonás bolond liget (vers)
Bede Anna: Homályban (vers)
Simai Mihály: Ballada (vers)
Simai Mihály: Segíts hadakozó (vers)
Simai Mihály: A konok Ikarusz : (Baka Istvánnak) : (vers)
Simonyi Imre: Forgácsok egy fakeresztről (versciklusrészlet) : Akkor holdtölte volt ; Prológus egy készülő utószóhoz ; Felirat egy majdani gyulai fejfára
Galambosi László: Kerengés (vers)
Benkő Attila: A nagy találka (vers)
Benkő Attila: Kutyák, macskák... (vers)
Munkácsi Miklós: Felicián házassága (elbeszélés)
Szöllősi Zoltán: Szép Johannámnak (vers)
Szöllősi Zoltán: Ennyit (vers)
Szöllősi Zoltán: A Vitosáról (vers)
Szöllősi Zoltán: Színes képeslap (vers)
Aczél Géza: A konkrét költészet felhígítása 3.
Aczél Géza: Az emlékek kamatoztatása 2-3.
ESZMECSERE
Molnár László: A nők otthonon kívüli munkája : A társadalmi és családi szerepek felosztása a nemek között
VÁLSÁG VAGY KÍSÉRLETEZÉS : A DEBRECENI IRODALMI NAPOK VITÁJA
Dobozy Imre megnyitója, Sőtér István köszöntője
Béládi Miklós: Merre tart a magyar regény?
Bata Imre: Szociológiai és történelmi motiváltság
Molnár Géza hozzászólása
Domokos Mátyás: A prózaírói magatartás változása a hetvenes években
Kis Pintér Imre: Élmény és távolságtartás a legújabb magyar prózában : (Töprengés az utolsó tíz év néhány pályakezdéséről)
Kulin Ferenc, Mocsár Gábor, Görömbei András hozzászólása
Hajdú Ráfis: Egymás mellett, egymásért
Kulcsár Szabó Ernő hozzászólása
Simon Zoltán: Nagyok után csak nagyobbak jöhetnek?
Nádudvari Nagy János, Tóth Dezső hozzászólása, Dobozy Imre zárszava
KRITIKA
Simon Zoltán: Absztrakció és historizálás (Örkény István és Szabó Magda újabb drámái)
Rónay László: Líra a XX. században
Veress József: Valerij Brjuszov - mai magyar tükörben
Kiss Ernő: Gorilovics Tivadar: A modern polgári családregény
KÉPEK
Cs. Uhrin Tibor
Józsa János
Bíró Lajos
Tenk László
Szabó László fotói
A borítón: illusztrációk a Lúdas Matyi 1817-es kiadásából
[I-II], [III-IV]
Napra pontos események listája
Január 1. - A francia televízió dokumentumfilm-sorozatot sugároz a második világháború utáni történelemről. A magyar forradalomról szóló részt február végén mutatják be, addig ismeretlen dokumentum-felvételeket is felhasználva. A válság „Nyugatról való begyűrűzésével” magyarázott központi áremeléseket jelentenek be. Az építőanyagok, a papír, a bútor és a szolgáltatások árai átlag 32-33 százalékkal nőnek Életbe lép az új KRESZ Magyarországon. Bemutatják Fejér Tamás Ballagó idő c. filmjét. Az aktív keresők száma 5,1 millió hazánkban. A munkások és alkalmazottak átlagbére 3100 Ft. 2,3 millió tévé- és 2,5 millió rádió-előfizetőt tartanak nyilván.
Január 1-11. - Arab merényletek megtorlásaként több izraeli támadást hajtanak végre palesztin táborok ellen.
Január 5. - A magyar kormány átlagosan 33%-os központi árszínvonal-emelése nyomán a cukor átlagosan 50%-kal, a mész és a bükk-fűrészáru 40, a tégla 26, a cement 24,4, a motorolaj 11%-kal drágul.
Január 6. - Rajkán (Győr-Sopron m.) ünnepélyesen átadják az új, közös magyar–csehszlovák határállomást. Bemutatják Sándor Pál Herkulesfürdői emlék c. filmjét.
Január 8. - Csou En-laj, Kína miniszterelnökének halála.
Január 10. - Fokozódó hevességgel, aknavetők és rakéták bevetésével folytatódnak a polgárháborús harcok a libanoni fővárosban. Ecuador-ban több napos sztrájk és tüntetéssorozat után Lara elnök háromtagú tábornoki csoportnak adja át a hatalmat.
Január 10-15. - Pécsett rendezik a VIII. Magyar Játékfilmszemlét.
Január 12. - Budapestre érkezik Ernesto Melo Antunes; személyében először tárgyal Magyarországon portugál külügyminiszter. 85 éves korában meghal Agatha Christie angol krimiírónő, a Miss Marple és Hercule Poirot megalkotója.
Január 15. - Bíró József külkereskedelmi miniszter Bonnban tárgyal Hans Friedrichs szövetségi gazdasági miniszterrel.
Január 17. - Puja Frigyes külügyminiszter Iránba, Vietnamba, Szingapúrba és Indiába utazik.
Január 19. - Magyarországon kezd tárgyalásokat Luigi Poggi érsek, különleges felhatalmazású pápai nuncius és Munos Sainz nunciatúrai titkár.
Január 20. - Moszkvába érkezik Kissinger amerikai külügyminiszter.
Január 21. - Londonból és Párizsból felszáll az Air France és a British Airways első menetrendszerű Concorde járata New Yorkba.
Január 21–22. - Az Atomtervező Csoport hamburgi ülésén a NATO-tagországok védelmi miniszterei megvitatják a szovjet hadászati nukleáris képesség folyamatos növekedését, és áttekintik a SALT-megállapodás útján való stabilizáció kilátásait.
Január 22. - Bemutatják Zsombolyai Jánoslt A kenguru c. filmjét.
Január 23. - Bíró József külkereskedelmi miniszter Bukarestben kezd tárgyalásokat. — Aláírják az 1976–1980. évekre szóló magyar–román árucsere-forgalmi megállapodást.
Január 24. - Puja Frigyes külügyminiszter hivatalos látogatásra a VDK-ba utazik.
Bíró József külkereskedelmi miniszter Prtágában aláírja az 1976–1980. évekre szóló magyar–csehszlovák árucsere-forgalmi megállapodást.
Január 26. - Budapesten 28 fejlődő ország gazdasági szakembereinek részvételével megkezdődik az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának (UNCTAD) szemináriuma. Kuba hivatalosan elismeri, hogy kubai önkéntes csapatok harcolnak Angolában a kormánycsapatok oldalán.
Január 28. - A Kozmosz-sorozat keretében egyetlen hordozórakétával nyolc szovjet mesterséges holdat juttatnak Föld körüli pályára.
Január 29. - A metróhálózat továbbfejlesztéséről dönt a magyar kormány, jóváhagyja az észak–déli metró kivitelezésének meggyorsításáról előterjesztett tervet. — Ugyanakkor úgy határoz, hogy a Dél-Buda–Rákospalota közötti vonal építését 1978-ban kell megkezdeni.
Január 30. - A Szocialista Magyarországért Érdemrend elnevezéssel új kitüntetést alapítanak. Bíró József külkereskedelmi miniszter Varsóban aláírja az 1976–1980. évekre szóló magyar–lengyel árucsere-forgalmi megállapodást. 93 éves korában meghal Czóbel Béla Kossuth-díjas festőművész. A Mecseki Szénbányák Vállalat szászvári bányaüzemében egy gázkitörés négy halálos áldozatot követel.
Napra pontos gyűjtések
01 | 02 | 03 | 04 | 05 | 06 | 07 | 08 | 09 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
01 |vissza a lap tetejére
csütörtök
Kronológia:
Az Egyesült Államokban bemutatják a Cray-1 szuperszámítógépet. A magyar kormány átlagosan 33%-os központi árszínvonal-emelést jelent be, melyet a válság "Nyugatról való begyűrűzésével" magyaráznak. Bevezetik az új, európai normákhoz igazodó KRESZ-t
Kivonat a napisajtó híreiből (Forrás: Népszabadság)
Tart a Vietnami Hazafias Front 8. konferenciája, célja az egységes nemzetgyűlés megválasztása, az 1976-os népgazdasági terv elfogadása és Dél-Vietnam felszabadítása.
Véget ért az Indiai Nemzeti Kongresszus párt 75. országos kongresszusa. A Szuezi-csatorna mentén létesítendő szabadkereskedelmi övezet kialakítása céljából az egyiptomi Port Saidot szabadkereskedelmi várossá nyilvánították. Venezuelában államosították a külföldi olajtársaságokat.
A sivatagba zuhant egy Boeing 707 típusú libanoni személyszállító gép a kuvaiti-szaud-arábiai határ közelében.
Elkészült a péti műtrágyagyár és megindult a próbaüzem. Életbe lépett az új KRESZ. Folytatódik a Tiszai Kőolajipari Vállalat építése Leninvárosban.
Az Ernst Múzeumban modern képzőművészeti alkotásokból rendezett kiállítást a Stúdió 75.
A Józsefvárosban készül a rászorulók segélyezésének költségterve. Folytatódik a lakásépítési program Magyarországon.
Életbe lépett az új mérettáblázat a ruházati tömegcikkgyártók munkájának megkönnyítésére.
Tv-műsor: 1. műsor: 19.40 Losonczi Pál újévi köszöntőt mond. 20.25 Tisztesség mindenáron, Salacrou színműve. 2. műsor: 20.00 Rossini: Hamupipőke, operafilm
Goda Beatrix gyűjtése (2009.)
02 |vissza a lap tetejére
03 |vissza a lap tetejére
04 |vissza a lap tetejére
05 |vissza a lap tetejére
06 |vissza a lap tetejére
07 |vissza a lap tetejére
szerda
Napilap szemle - Forrás: Népszabadság
1976. január 7.-én, szerdán az emberek kezükbe vehették az aznapi Népszabadságot. Az első oldalon olvashattak a KGST-országok ipari termelésének lényeges növekedéséről, a KISZ-mozgalmakról a termelésben, és természetesen az újonnan felavatott rajkai magyar-csehszlovák közös vasúti határállomásról, melynek révén az állomás áteresztőképessége kétszeresére nőtt. Ezek mellett az első oldalakon olvashattak az Afrikai Egységszervezet Angolával foglalkozó csúcsértekezletének előkészületéről, a tárgyalásokról Moszkvában Gromiko és Sorsa között, a BT rendkívüli közel-keleti vitája előtti tanácskozássorozatról az álláspontok kialakításával kapcsolatban. Rövid cikkekből tájékozódhattak az olvasók Portugália, Spanyolország, és Libanon eseményeiről, valamint a külföldi eseményeket pár sorban is, összefoglalva közölte az újság. Külföldi tudósítók cikkeit is olvashatták: a moszkvai Pravda elemzését az egyiptomi gazdaságpolitikáról, a nyugatnémet szabaddemokraták tancskozásáról a bonni tudósítótól, valamint a washingtoni tudósító a Concorde USA-ban való leszállásának engedélyezéséről szóló vitába adott betekintést. A SALT-tárgyalások előrehaladását akadályozó washingtoni javaslatokról is olvashattak egy cikket az emberek.
A harmadik oldalon egy hosszabb cikket közöltek az Ovasó népért mozgalomról. E mellett rövid cikkek jelentek meg: Fogadás a kubai nemzeti ünnep alkalmából, Huszár István látogatása a néphadseregnél, A laoszi népi hatalom célja a szocializmus felépítése, valamint A vietnami néphadsereg lapja az egykori Thieu-katonák helyzetéről címekkel.
Az olvasók a következő oldalon arról olvashattak többek között, hogy megszületett Washington új, csendes-óceáni doktrínája. Ezen túl a szegedi útkorszerűsítésről is tájékozódhattak, a magyar erősáramú berendezésekről a világban, valamint egy rövid cikk a lakások számának növekedéséről szól. Szántó Jenő Lehet pár dekával több? című cikkében érdekes tényeket, megállapításokat olvashattak az emberek a takarékoskodásról, takarékosságról. Az ötödik oldalon egy példázat a zalalövői TSZ felemelkedéséről alícímű cikk jelent meg, alatta pedig arról olvashattak, hogy március elseje és negyedike között Budapesten csehszlovák gazdasági és műszaki napokat rendeznek majd meg. A nincstelenek csatasorba álltak című cikk a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetségének megalakulásának 70. évfordulójáról szólt, melyet Vadász Ferenc írt. Ezen cikk mellett pedig az olvasók Almási István Új-Zélandról szóló riportsorozatából olvashattak.
A hetedik oldalon Bányai Gábor Iskola és Társadalom Ünnepélyek évadján című cikkét olvashatták, mellette pedig Koczkás Sándor A cselekvő türelem poétája című irodalmi cikket Keresztury Dezső új kötetéről. Ezeken túl a pécsi magyar játékfilmszemle is kapott egy kisebb cikket. A következő oldalon Pest megye születési rekordja révén a bölcsődék, illetve óvodák és napközik hálózata a fő téma. E mellett apró, azonban érdekes híreket tudhattak meg az olvasók, valamint a hét hanglemezeit tartalmazó listát is itt olvashatták.
A kilencedik oldalon az igazgatási és adminisztratív-ügyviteli létszámfelvételi zárlatról szóló rendeletről szóló cikket olvashatták el, mellette pedig Alkotó ifjúság a könnyűiparban című cikket. Mindezek mellett a Miskolcon épülő új lakótelepről olvashattak, valamint fontos közleményeket (pl.: útlezárás). Ezen az oldalon azonban még a szenzációsnak mondható hírek is helyet kaptak: a kétnapos orkán Európa-szerte történő pusztításáról szóló cikk, valamint egy vezérigazgató Párizsban való elrablásáról szóló cikk felkelthette az olvasók érdeklődését. Az oldal alján pedig az újság felhívta a figyelmet a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás díjának befizetésének esedékességére.
A következő oldalon a közgazdaság áll a középpontban, hosszabb cikket olvashattak el a tőkés világgazdaságról az érdeklődő olvasók. Természetesen az időjárás, valamint a rádió és a televízió műsora is helyet kapott az újságban. A következő oldalon leginkább reklámokat és hirdetéseket olvashattak, azonban egy gyászjelentést is közöltek. A hetedikei újság utolsó oldalán a sporté volt a főszerep, számos sportág híreit tudhatták meg az olvasók, valamint a fővárosi mozik műsorát közölte le az újság január 8.-a és 14.-e között.
Összeállította Stickl Kata, 2016.
08 |vissza a lap tetejére
09 |vissza a lap tetejére
10 |vissza a lap tetejére
11 |vissza a lap tetejére
12 |vissza a lap tetejére
13 |vissza a lap tetejére
14 |vissza a lap tetejére
15 |vissza a lap tetejére
16 |vissza a lap tetejére
17 |vissza a lap tetejére
18 |vissza a lap tetejére
vasárnap
Kronológia:
5 évvel a bangladesi háború befejezése után diplomáciai kapcsolatot létesített Banglades és Pakisztán. Jim Sillars és John Robertson országgyűlési képviselők megalakították a Skót Munkáspártot. Felavatták a ZTE munkacsarnokát.
Kivonat a napisajtó híreiből (Forrás: Népszabadság)
A magasabb bérekért és demokratikus szabadságjogokért indított madridi munkássztrájkok átterjedtek több városra is. Befejezte munkáját a Béke világtanács Helsinkiben. Lemondott Rasid Karami Libanon miniszterelnöke, miután a jobboldal megakadályozta a tűzszünetet. Galsgowban megalakult az önálló skót munkáspárt Jim Sillars és John Robertson kezdeményezésére.
A Dunai Kőolajipari Vállalat területén új orto-xilol üzem épül 100 millió forint értékben. A KISZ a szakmunkástanulók szervezeteinek munkáját értékelte. Folyik a Dorogi Szénbányák sárisápi aknájába betört karsztvíz szivattyúzása.
A Paksi Atomerőmű építésében és fejlesztésében Magyarországon kívül 6 ország vesz részt. A már bevált 440 MW teljesítményt 1000 MW-ra kívánják fejleszteni. A KFKI szakemberei kifejlesztették a ZR-6-os jelzésű kritikus réndszert.
Tv-műsor: 20.10 Önök kérték
Goda Beatrix gyűjtése (2009.)
19 |vissza a lap tetejére
hétfő
Kronológia:
Jimmy Carter megnyeri az Iowa állambeli választásokat.
Kivonat a napisajtó híreiből (Forrás: Népszabadság)
A Palesztin Felszabadítási Szervezet bevonásával folytatódik a vita az ENSZ Bizottsági Tanácsában Izrael tárgyalásellenes politikájáról. A spanyolországi sztrájkok további terjedését megakadályozandó a kormány 200000 vasúti dolgozót hívott be katonai szolgálatra. Varsóban megnyílt a Lengyel Egyesült Parasztpárt kongresszusa.
Budapesten ülést tartott a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa az eddigi gazdálkodásról és az 5. ötéves tervről. A Legfelsőbb Bíróság teljes ülést tartott megvitandó a munkaügyi kollégium tevékenységét és bíráskodási tapasztalatait. Megkezdődött a nádaratás.
A Farkasréti temetőben eltemették Hámos György Kossuth-díjas és József Attila-díjas írót, kritikust.
Az Egyesült Izzó Váci úti gyárában ifjúsági klubot avattak.
Goda Beatrix gyűjtése (2009.)
20 |vissza a lap tetejére
kedd
Kronológia:
A Lakásszínház tagjai - Halász Péter, Koós Anna és Breznyik Péter - Párizsba emigrálnak.
Kivonat a napisajtó híreiből (Forrás: Népszabadság)
Moszkvába érkezik Henry Kissinger amerikai külügyminiszter az enyhülés és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése érdekében. A libanoni harcokban két nap alatt legalább 200-an vesztették életüket. A baloldali erők elfoglalták Danvour és Dzsije városát. Asszad szíriai elnök haladó libanoni politikusokkal a válság megoldásáról tárgyal. Ford amerikai elnök a költségvetés csökkenését és a hadi szállítások növelését sürgette.
Befejeződtek a jugoszláv-magyar kereskedelmi tárgyalások. A külkereskedelmi miniszterek aláírták a két ország közötti árucsere-forgalomra vonatkozó megállapodást. Puja Frigyes külügyminisztert fogadta Mohammad Reza Pahlavi sah Iránban.
Készül az új magyar nagylexikon. Az első kötet 1977 végén kerül ki a nyomdából. 75 éves Jákó Pál a miskolci színház nyugalmazott igazgatója.
Megnyitották Innsbruckban az olimpiai falut, ahol 38 ország 1450 sportolója kap helyet. A szarvasi Haltenyésztési Kutató Intézetben elkészült az 5, 5 hektáros tórendszer. A haltenyésztők célja, hogy 1980-ra a hazai halfogyasztást 5 kg-ra növeljék éves szinten.
Tv-műsor: 1. műsor: 20.05 Kisfilmek a nagyvilágból II. 21.00 Rózsaszín párduc kalandjai. 2. műsor: 20.00 Csajkovszkij: Anyegin (közvetítés az Operaházból).
Goda Beatrix gyűjtése (2009.)
21 |vissza a lap tetejére
szerda
Kronológia:
A British Airways és a Air France elindította a Concorde utasszállító repülőgép első menetrendszerinti járatát. Hamburgban az Atomtervező Csoport ülésén a NATO tagországok megvitatják a szovjet nukleáris hadászati terjeszkedést és áttekintik a SALT megállapodást.
Kivonat a napisajtó híreiből (Forrás: Népszabadság)
Georges Marchais a francia kommunista párt főtitkára elutasítja az európai parlament létrehozását, mert az sértené az ország szuverenitását. Szíriai békéltető küldöttség érkezett Bejrútba, hogy tárgyalásokat folytasson a libanoni vezetőkkel a válság rendezéséről. Leonyid Brezsnyev vezetésével Moszkvában megkezdődtek a szovjet-amerikai tárgyalások.
Magyar-szlovák kohászati és nehézipari tárgyalások folynak a vasúti járművek, a kőolajipari és a kohászati termékek gyártásáról. Az egységes egészségügyi szervezet továbbfejlesztéséről tárgyal az országgyűlés egészségügyi és szociális bizottsága. A közoktatás és a közművelődés ügyéről tárgyal a fővárosi tanács végrehajtó bizottsága. Megkezdték az M3-as második szakaszának építését Gödöllő és Hatvan között.
A Gondolat Könyvkiadó megjelentette a Világtörténet képekben című mű második kötetét. Dr. Pozsgay Imre kulturális miniszter fogadta Arkagyij Rajkin szovjet előadóművészt a leningrádi Állami Miniatűr Színház művészeti vezetőjét. Az idei Gábor Andor-díjat Bor Ambrus író kapta az Írószövetség székházában. Megnyitja kapuit a soproni Petőfi Színház.
A Concorde, francia-brit utasszállító repülőgép elindult rendszeres járatként Párizs- Rio de Janeiro és London- Bahrein útvonalon.
Tv-műsor: 1. műsor: 20.05 Kék fény. 21.05 Az utolsó utáni éjszaka. (Színházi előadás a Nemzeti Színházból) 2. műsor: 20.00 Keleti-tengeri országok slágerfesztiválja.
Goda Beatrix gyűjtése (2009.)
22 |vissza a lap tetejére
23 |vissza a lap tetejére
Kivonat a napisajtó híreiből (Forrás: Népszabadság, összeállította: Czeglédi Ádám, 2014.)
A hadászati fegyverek korlátozása a szovjet-amerikai tárgyalások előterében - Andrej Gromiko és Henry Kissinger nyilatkozata. Palesztin állásokat támadott a libanoni légierő. A szénbányászat két új bányát is nyitott és 25 millió tonna széntermelést tűzött ki célul az 1976-os évre. A Biztonsági Tanács folytatta a közel-keleti kérdés vitáját, a magyar ENSZ-képviselet vezetője is felszólalt. Csődbe jutott hétezer francia vállalat. Polgári közigazgatás Saigonban, a Dél-Vietnámi erők központjában. Nigéria az önállóság útjára lépett. Befejezte tanácskozását a NATO nukleáris tervezési csoportja.
Intézkedések a vasúti közlekedés szolgáltatásainak javítására. Budapesten ülésezett a KGST könnyűipari állandó bizottsága. Tovább növekedett a baromfiértékesítés. Magyar segélyszállítmány érkezett Angolába. Tovább folytatódott az "észak-déli" metróvonal építése a fővárosban. Több mezőgazdasági közös vállalkozás és együttműködés Fejér megyében. Tágasabb, jobb beosztású lakásokat kezdtek el építeni Szolnok megyében. Zárszámadó közgyűléseket tartottak Borsod megyében. A négyéves gyermek gondoskodott a testvéreiről, a szülők ellen ifjúság elleni bűntett vádjával indult eljárás.
Növekedett Magyarországon az üdítőital fogyasztás, ezzel szemben kevesebb palackozott szeszes ital került az üzletekbe. Tömegsportokra alkalmas pálya építése vette kezdetét az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen.
24 |vissza a lap tetejére
25 |vissza a lap tetejére
26 |vissza a lap tetejére
hétfő
Kivonat a napisajtó híreiből (Forrás: Népszabadság)
Megkezdődött a szocialista országok kommunista pártjainak ülése Varsóban. Ford elnök beszámolója az USA gazdasági helyzetéről. Szófiába érkezett a jemeni küldöttség. Nemzetközi kérdéseket tárgyalnak Bécsben. Görög-amerikai katonai tárgyalások Athénban. Új gazdasági program Belgiumban. A kommunisták és szociáldemokraták viszonya Nyugat-Európában. Gromiko békeprogramja. Balkáni eszmecsere. Párizsban tartották az olajexportálók tanácskozását. Kissinger beszámolója a Fehér házban.
Fejlesztés, korszerűsítés, az életszínvonal emelése, szociális tervek - tanácskozást tartott a SZOT. A fejlesztéseknek köszönhetően 1980-ra megduplázódhat a Rába-motor gyártás Győrben. A szovjet felvásárlási minisztérium nálunk tárgyal a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériummal. Magyar termékekből nyílt kiállítás Moszkvában. Ismét dolgoznak a sárisápi bányászok.
Megkezdődött a "Magyar-szovjet barátsági hét". Kulturális kérdéseket tárgyal a csehszlovák delegáció Budapesten. Vörösmarty Mihály szellemében rendeztek emlékestet Faddon. Lengyel küldöttség tartózkodik Budapesten a kultúra jegyében. Idegenforgalmi szakmai megbeszélés Győrben. Tárlat nyílt Budapesten "A Lengyel Néphadsereg a képzőművészetben" címmel. Az Operettszínház igazgatójává Malonyay Dezsőt választották. 1973 és 1975 között bemutatott filmek a miskolci filmszemlén.
Változó világunk a szovjet filozófusok szemével. Elvándorlás fenyeget Adonyban? Földgázellátás a Fővárosban. Magyar-szovjet együttműködés az energetikai gépgyártásban. Még nincs influenzajárvány. Álmatlanság, alvászavar.
Kossuth rádió: 20: 01 Verdi: Simone Boccanegra (3 felvonásos opera). 3. műsor: 19: 33 Hangversenyközvetítés a Zeneakadémiáról. Nemzeti Színház: Árva Bethlen Kata: A szonettek fekete hölgye (7). Madách Színház: Én, Bertolt Brecht de. 11. (Bródy-bérlet); Csillag a mályán 7 (Z bérlet). Operaház: Don Pasquale de. 11. (Ifjúsági bérlet)
Erdélyi Ildikó gyűjtése (2009.)
27 |vissza a lap tetejére
28 |vissza a lap tetejére
29 |vissza a lap tetejére
30 |vissza a lap tetejére
péntek
Kronológia
Meghalt Czóbel Béla, Kossuth-díjas festőművész
A Szocialista Magyarországért Érdemrend elnevezéssel új kitüntetést alapítanak
Kivonat a napisajtó híreiből (Forrás: Népszabadság)
Nem szűnő terrorcselekmények: bombarobbanás Portugáliában. Az angolai csapatok elérték Huambó városát. Fajüldözés Namíbiában. Kissinger és az angolai "segély". A Nyugat-Szaharát megszálló csapatok kivonását követeli Algéria. A KGST hatása Latin-Amerikára. Helmut Schmidt az NSZK helyzetéről. Spanyolország válságban. Csou En-Laj beszéde nem érinti a kínai-szovjet kapcsolatot. Bécsben a haderők csökkentéséről tanácskoznak. Szovjet-amerikai tárgyalás Genfben. Berlinbe érkezett a Hazafias Népfront Országos Tanácsának küldöttsége. Dél-Libanon elleni támadás - készültségben a palesztín gerillák. A béke megőrzésére szólítja fel Arafat az államfőket. Véget ért a bolgár-dán értekezlet Szófiában. "Békeszerető erők" megbeszélése a NSZK-ban. Előtérben a könnyűipari ágazatok: a KGST-országok ülése. Sífutóbajnokság Galyatetőn. A magyar labdarúgó-válogatott Mexikóba repül. Meggyújtották az olimpiai lángot. George Bush mint a CIA új igazgatója letette esküjét. Braga dolgozói munkájuk felfüggesztésével tiltakoznak a merényletek ellen.
A Minisztertanács többek között tárgyalt az észak-déli metroépítés programjáról és a gépipar fejlesztéséről. Két napja tartó havazás okoz fennakadásokat az országban. A Kommunista Ifjúsági Szövetség beszámolója. A debreceni csapágygyárban megkezdték az új gépek üzembe helyezését. Tenisz: A Szőke- Taróczy páros nyert. Új jogszabály született az állami kitüntetésekről. Maróty László a VI. kerület helyzetéről tájékozódott. Aláírták a magyar-lengyel árucsere-forgalmi megállapodást. A Fővárosi Tanács jóváhagyta Budapest 1976. évi költségvetését. Aláírták a szovjet-magyar együttműködési megállapodást. Bondor József építésügyi miniszter tartott előadást az országos építőipari megbeszélésen. A Bányaipari-, valamint a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete következő ötéves terve. 25 millió jut idén a Duna folyamszabályozási művek építésére. Élen jár a magyar szupercentrifugagyártás Európában.
19. alkalommal rendezik meg Debrecenben a Mezőgazdasági könyvhónapot. A diafilmgyártás jelene. Borbás Tibor szobrainak kiállítása. A hazai tudományos élet fejlődése - gyakorlati problémák a tudósok, kutatók szemszögéből. Pedagógusok tanácskozása Szombathelyen. 11. alkalommal hirdettek fotópályázatot diákoknak Pécsett. Hazautazott a lengyel kulturális és tudományos delegáció. A Rákóczi-szabadságharc vitás kérdései címmel rendeztek konferenciát a nyíregyházi Tanárképző Főiskolán.
A népesség növekedése szükségessé teszi újabb lakások építését Fejér megyében. Nő a hazai cipőgyártás: nemcsak a mennyiség, a minőség is javul. Oktatás Etiópiában: az analfabetizmus csökkentése. Idén 3 várost lát el panelelemekkel a dunaújvárosi "házgyár". Újabb korszerűsítés a bakonyi bauxitbányában. Tavaszi karbantartás a Vidám Parkban. Életfogytiglant kapott. Ketten is öttalálatot értek el a lottón - a nyeremény már a zsebükben van. Tilos a dohányzás székesfehérvári Vörösmarty cukrászdában. A budai vízcsőtörés nem akadályozta a lakosság vízellátását.
Nemzeti Színház: Magyar Elektra; Az özvegy Kanyóné 7 (ifj. bérlet). Irodalmi Színpad: Nagy László-est 1/2 5, 7 (bemutató). Fővárosi Nagycirkusz: Gála 76 1/2 4, 1/2 8. Kossuth Rádió: 19: 35 Hangversenyközvetítés a Zeneakadémiáról. Televízió: 20: 05 Szín-JÁTÉK-szín
Erdélyi Ildikó gyűjtése (2009.)
31 |vissza a lap tetejére
Szombat
Kivonat a napisajtó híreiből (Forrás: Népszabadság)
24 ország ismerte el az Angolai Népi Köztársaság kormányát. Jobboldali jelöltek támogatása Franciaországban. Több országban is véget értek a kommunista pártkongresszusok. Az ENSZ szerepe a leszerelésben. Namíbia - a függetlenség kérdése. Szabadság és demokrácia Spanyolországban. Földreformmal a mezőgazdasági válság elkerülésére. Összeült Helsinkiben a Finn Kommunista Párt Központi Bizottsága. USA kivonja csapatait Thaiföldről. A Szovjetunió 1975-ös statisztikai jelentése a gazdaságról. A VDK elnöke a Holdújév alkalmából köszöntötte Vietnamot. A Szovjetunió a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdítása jegyében. Megbeszélések a marokkói- algériai konfliktus megszüntetése érdekében. Hazautazott a Szovjetunió felvásárlási minisztere és küldöttsége.
Új gépekkel korszerűsödött a budakalászi Lenfonó- és Szövőipari Vállalat. A dunavecsei Béke TSZ megtartotta első éves taggyűlését. Cserépkályha helyett csempe: profilváltás a romhányi Építési Kerámiagyárban. A Magyar Hajó- és Darugyár 16 uszályt szállít Jugoszláviába. A közutak már járhatók, de Borsodban ismét havazik. Gyenge havazás várható - napközben -1-4 fok. Egy korcsolyázónk búcsút vesz a jégtől. A NDK-ba látogatott Sarlós István főtitkár.
A Kossuth kiadó gondozásában jelent meg Gadó Ottó könyve Közgazdasági szabályozó rendszerünk 1976-ban címmel. Elhunyt Westsik Vilmos, a homoktalajok kutatója. Zsúfolásig telt az Erkel Színház a Fonográf együttes koncertjére. Legenda az igazgatóról címmel jelent meg Vil Lipatov regénye. 93 éves korában elhunyt Czóbel Béla a magyar festészet egyik jeles képviselője. A budapestiek életmódját tárja elénk a Budapesti Történeti Múzeum. Könyvújdonságok: Hanák Péter: Magyarország a monarchiában (Gondolat). Mándy Iván: Mi az, öreg? Vadászati alapismeretek (Magvető). Szamos Rudolf: Kántor nyomoz (Zrínyi). Bános: A kötés-horgolás kézikönyve (Minerva). Dobszay-Sárkány: A csecsemőtáplálás, V. átd. kiad. (Medicina). Lottó nyerőszámok: 9, 11, 36, 60, 85. Előadássorozat felvételizőknek. "Barátságvonattal" utazott 330 munkás Székesfehérvárról a Szovjetunióba. Eszperantó találkozó a farsang jegyében.
Országok közötti társadalmi, politikai, gazdasági ellentétek és különbségek. Mintaszervezés: céltudatos szervező munka (a vállalatoknál). Továbbtanulás: itthon vagy külföldön?
Budapesti Gyermekszínház: II. Rákóczi Ferenc 7 (ifj. előadás). Vígszínház: Barbárok 7 Kossuth Rádió: 20: 15 Örökzöld dallamok. Petőfi Rádió: 20: 50 Rossini: A sevillai borbély (kétfelvonásos opera). Televízió: 20: 20 Szovjet szerzők derűs írásaiból.
Erdélyi Ildikó gyűjtése (2009.)
iNapló.hu | mindenNapiNapló | vissza a lap tetejére |kronológiai források