Beérkező levelek | x |
dr Léhmann | x |
| 14:04 (2 órája) | |||
|
Fél órával ezelőtt kaptam kézhez az alábbi, Fővárosi Ítélőtábla által hozott, kereseti kérelmemnek helyt adó jogerős itéletet az FHB Bank Zrt elleni peremben:
"A felperesek és az alperes által 2008. március 25-én kötött kölcsönszerződés 3.5. pontjának az ügyleti kamat alperes általi egyoldalu módosítását lehetővé tevő kikötése érvénytelen."
Talán még emlékeznek arra, hogy 2012. juniusában az ECHO TV-s tájékoztatásomat követően szerencsétlen sorsu Dr. Binder István PSZÁF szóvívő a Bankszövetség jogtanácsosaival együtt miként tagadták azt, hogy az általam felhozott Inviteles Európai Bírósági itéletnek bármiféle köze lenne a mi kölcsönszerződésünkhöz.
Ha lenne tisztesség bennük, most az itélet 8. oldalán olvashatók alapján bocsánatot kérnének a szándékos félretájékoztatásukért, a tönkretett adósok tönkretevőinek nyujtott szándékos segítségnyujtásukért.
Binder úr pedig immár a Nemzeti Bank szóvívőjeként jól tenné azt, ha a jövőben háttal nyilatkozna a televízió előtt azért, hogy legalább a feltehetően lesült bőrét a az arcán ne láthassuk.
---------------------
Az itélet utolsó oldalán írtak rendkívűl figyelemre méltók többek között az alábbi mondat miatt is:
"A szerződési feltétel tisztességtelenségének tehát uniós jogi alapon sui generes jogkövetkezménye van, mégpedig az, hogy az ilyen feltétel kimarad a szerződésből, és jogszabályváltozással az érvénytelenség nem orvosolható."
A Matolcsy-Navracsics féle kerekasztalosok ebből is következően jó lenne, ha nem butítanák tovább a saját nemzetüket azzal, hogy majd valamiféle jogszabályalkotással megoldják ezt a helyzetet.
Hanem ehelyett Dr. Navracsics úr végre tollat ragadhatna azért, hogy feladatát a közérdekű perindítással elvégezze. Úgy, ahogy minden tisztességes Európai ország Igazságminisztere már megtette.
Ami pedig az Alkotmánybírósági és Európai Bírósági zaklatásokat illeti a nevezett társaság által, jól látható, hogy sem egyikre, sem másikra semmi szükség nincs immár a két éve kihirdetett Inviteles Európai Bírósági itélet óta.
A magyar nép félrevezetését pedig jó lenne abbahagyni.
------------------------
Ami pedig az adósokat illeti, látni kell, hogy már csak nagyon kicsi hiányzik ahhoz, hogy ennek a szörnyűségnek vége legyen. Nincsen futkosás a bankokhoz azért, mert azok hivogatnak és fenyegetnek bennünket, nincs gépkocsivisszaadás, mert követelik tőlünk, nincsen kétségbesett árfolyamgátas szerződés aláírás, hanem
mindezek helyett csak tisztességes elszámolás, és a bankok általi kártérítés létezik.
Ezt a rövid időt még bírják ki.
Léhmann György
Siófok, 2014 március 4.