iNapló.hu | mindenNapiNapló / 1977 / február / napok:
01 | 02 | 03 | 04 | 05 | 06 | 07 | 08 | 09 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
1977. február
Összeállította: Tóth Fruzsina (2012.), Gyöngyösi Kriszta (2020.)
1977 februárja az űrutazás és kutatás szempontjából fontos hónap volt, hiszen a szovjetek 7-én fellőtték a Soyuz 24-et, az amerikaiak pedig 18-án első próba útjára bocsátották az Enterprise nevű hajójukat.
Ez a hónap viszont nem csak az űrhajózás miatt fontos, hanem ebben a hónapban avatták fel Budapesten a Semmelweis Orvostudományi egyetem új, 24 emeletes épületét a Nagyvárad téren.
Szintén Budapesten megnyílt a mai napig működő és nyitva lévő Ady-emlékmúzeum, ami a költő Csinszkával első és egyetlen közös lakását örökíti meg. A lakásban minden részletet igyekeztek megtartani, és az említett hölgy ízlésének megfelelően berendezni, az eredeti bútorzat mellett.
Ezen kívül belföldi sikerként könyvelhető el az is, hogy ennek az évnek február 16. napján új rádiót avattak fel Solton, ami a Kossuth rádiót sugározza.
New-England-ben hatalmas hóviharok tomboltak februárban, ami nagyban megnehezítette a közlekedést, és számítások szerint 100 áldozata volt legalább. Honolulu közelében, a viharban megsérült, majd felrobbant a Hawaiian Patriot olajszállító, közel 31 millió gallon olaj ömlött a tengerbe.
Amerikában megnyílt az első franchise számítógép áruház, a Computerland, a New Jersey államban található Morristown-ban. Az első napon 112 látogatója volt az új áruháznak.
Külpolitikai szempontból is mozgalmas volt a hónap. Tafari Benti etióp vezetőt puccsal távolították el a hatalomból, Afganisztánban új alkotmányt fogadtak el, a dán szociál-demokraták pedig megnyerték a választásokat. Salvadorban szintén választásokat tartottak, ahol az elkövetett visszaélések miatt a következő napokban heves tömegmegmozdulások törtek ki, melyekre a hatóságok kíméletlen terrorral válaszoltak.
Sajnos a hónap több tragédiát is tartogatott az emberek számára. Vonatbaleset történt a Chicago streeten, ahol 11 halott és 200 sebesült volt. Santa Fe mellett 196 óta a legerősebb földrengést mérték. Franciaország atomrobbanást tesztelt Muruora szigetén, valamint Honolulu közelében felrobbant egy olajszállító amiről 31 millió gallon olaj ömlött a tengerbe, ezzel rendkívüli módon veszélyeztetve a tengeri élővilágot.
Világszerte rengeteg sikert értek el az emberek ebben a hónapban. Véget ért az amerikai műkorcsolya bajnokság, a két világbajnok pedig Linda Fratianne és Charles Tickner lett. Rekordot döntő - 20.2 kg-os - homárt fogtak Nova Scotia közelében. Alain Prieur kaszkadőr Párizs mellett átugratott motorjával 16 buszt.
Sok egyéb érdekesság történt a hónapban világszerte. 21-én 74 pár házasodott össze az Egyesítő Egyház nevében, New Yorkban Keith Richards-ot elítélték heroin birtoklása miatt, Kanadában. A hónap végén, 28-án pedig világra jött az első fogságban született kardszárnyú delfin
A popkultúra szempontjából is mozgalmas hónap volt 1977-ben a február. Ekkor jelent meg a Sóhajok című horror film, valamint a “The New Advantures of Batman” című sorozat első részét is ekkor mutatták be. Várkonyi Zoltán “Fekete gyémántok” című kétrészes filmje szintén ekkor jelent meg. A Fleetwood Mac nevű zenekar ebben a hónapban adta ki a Rumours című albumát, ami később Grammy díjat is nyert. Az ABBA együttes pedig megérkezett ausztráliai koncert körútjának első állomására, Sydneybe. Ezen a turnén forgatták a nagysikerű “ABBA - A film” című filmet.
1977 februárjában született többek között a híres popénekesnő, Shakira, Dave Farrell amerikai énekes, Ian Clarke, ír programozó, és Kevin Rose, amerikai TV-s személyiség.
Ebben a hónapban halálozott el Oskar Klein, svéd fizikus, Eivind Groven, norvég zenész és zeneszerző, Jack Gardner, amerikai színész, és John Dickson Carr, amerikai író.
Lapszemle
Jelenkor (XX. Évfolyam, 2. szám)
Keresztury Dezső - Az Ady-év elé, Veress Miklós - Alkalmi vers Ilónak, Bartók László versei, Fodor András versei, Cseres Tibor - Asszonyok üzennek (II.rész), Galambosi László versei, Fekete Gyula - Pörölysúlyú kezek (riport), Bisztray Ádám - Felejtés, Deme Tamás versei, Pátkai Tivadar - Megcsókolni az utat, Bécsy Tamás - Színházi előadások Budapesten, Bodri Ferenc - Művészeti könyvszemle, Dévényi Iván - Hárs Éva: Simon Béla, Köpeczi Bélával beszélget Bodnár György, Fenyő István - Szeméyesség és egyetemes lírai részvét, Vasy Géza - Veress Miklós és a Bádogkirály, Nemes István - Pándi Pál: Első aranykorunk, Kernyeres Zoltán - Sőtér István: Wethertől Szilveszterig, Erdődi Edit - Gáll István: A ménesgazda, Meliorisz Béla - Bisztray Ádám: Csillagpázsit, Szunyogh Szabolcs - Sobor Antal: Füst a fák fölött, Horpácsi Sándor - Ördögh Szilveszter: Koponyák hegye, Paál Tamás - Czakó Gábor: Iskolavár
Kortárs (XXI. Évfolyam)
Gyergyai Albert - Epitáfiumok (versfüzér), Örkény István - Szövegek, Takáts Gyula - Kert- és folyóvariációk (versfüzér), Tatay Sándor - Lyuk a tetőn, Csorba Győző - Elvesző kert; A nekik rendeltekből; Külön; Epigon-Hamlet, Sediánszky János - Borsos Miklósék tihanyi kertjében
Hervay Gizella - Csendélet, Palocsay Zsigmond - Őzike, Tornai József - Nap jár a homoktetőkön, Páll Lajos - Téli utazás, Thiery Árpád - A valóság kútja, Weöres Sándor - A tipográfushoz; Amikor Csorba Győzővel hatvan-évesek lettünk, Mezei András - Léleknyire; Fényből fény; Pieta, Szentmihályi Szabó Péter - Magyarok az űrben, Károlyi Amy - Ad notam József Attila; Az igazi, Szécs Margit - Hóbánya, Jókai Anna - Egy késpengényi rés, Hajnal Anna - Alkonyfény, Habán Mihály - Egy költőbarátom ismeretlen katonasírjának emlék műve, Vas István - Mért vijjog a saskeselyű? - Nehéz szerelem III., Hubay Miklós - Naplójegyzetek, Moldova György - Miért nem írok színdarabot?, Szalai Csaba - Dűlőúti igazolvány, Takács Imre - A hegyi szőlőskert legendája, Tornai József - Egy kert örökléte, Somlyó György - Bevezetés a modern költészetbe, Garai Gábor - Írószobám - Beszélgetés Kálnoky Lászlóval, Páskándi Géza - A sorsválasztó Tamási modernsége
Alföld (XXVII. Évfolyam)
Csoóri Sándor - Sára Sándor - Nyolcvan huszár, Tóth László versei (Naptöredékek, Ikarosz (olvadozó szárnyakkal) a levegőben), Varga Imre versei (Mikor magára gondol, Jövendölés-töredék), Nagy Gáspár versei (Őszi vers, Hóharmat kora), Kovács István versei (Elképzelt, Időzavar, Grant Kapitány palackpostája, Utóhang egy prózafordításhoz, Godot), Görömbei András - “Nem ismerjük eléggé egymás kultúráját”- beszélgetés Kovács Istvánnal, Vihar Béla versei (Csörgősipkában, Nehéz órában), Galambosi László - Zúzmarában, Balázsovics Mihály versei (Kifényesedett szerszámokkal barátkozol, Gyönyörű, gyönyörű), Szalai Csaba versei (Horgonyvető, Utolsó nyári távirat, Buborék labdák), Székelyhidi Ágoston - Kölcsönhatások - Ismerkedés egy szocialista brigáddal, Béládi Miklós - Avantgarde és kaland, Simon Zoltán - Kassák irodalomszemlélete, Barta János - A tisztaság könyve margójára, Aczél Géza - Komját Aladár avantgardizmusa, Szabó Ernő - A vonal szerelmese - Vadász Endre emlékkiállításáról, Kovács István - Lengyel menekültek Zala megyében a második világháború idején
Élet és tudomány
Dr. Gánti Tibor - Energiaátalakítás bíbor membránnal, Dr. Vadász Sándor - Visszaemlékezések az orosz emigránsok hétköznapjaira, Dr. Szimán Oszkár - Villanófény a fényképezésben, Cseh-Szombaty László - Szexualitás és Párkapcsolat a felnőttkorban / A Házasság nélküli párkapcsolatok, Dr. Bodrogi Tibor - A Húsvét-sziget Művészete / A moai meák felfedezése, Komiszár Lajos - Házunk-kertünk: Egy növényből több, Pető Gábor Pál - Nyelv és élet: Egy “nem létező” szó, Dr. Balogh Ádám - A visszérbetegség, Dr. Kemény Gábor - Mondhatta volna szebben?
Napra pontos események:
Február 1. - Megjelenik a Sóhajok című horror film.
Február 2. - Megszületik Shakira kolumbiai énekesnő
Február 3. – Tafari Benti etióp vezetőt puccsal távolítják el a hatalomból.
Február 4. - A Fleetwood Mac nevű zenekar kiadja Grammy díjat nyert albumát, a Rumours-t
Február 4. - Vonatbaleset a Chicago streeten, ahol 11 halott és 200 sebesült van
Február 5. - Véget ér az amerikai műkorcsolya bajnokság, a két világbajnok pedig Linda Fratianne és Charles Tickner
Február 6. - Alain Prieur kaszkadőr Párizs mellett átugrat motorjával 16 buszt
Február 7. - A Soyuz 24 szovjet űrhajó útnak indul két utassal
Február 8. - Földrengés Santa Fe mellett, a legerősebb 1966 óta
Február 9. - Meghal Szergej Vlagyimirovics Iljusin szovjet repülőgéptervező mérnök.
Február 10. -
Február 11. - 20.2kg-os, rekordot döntő homárt fognak Nova Scotia közelében
Február. 11. - Megnyílik Budapesten az Ady emlékmúzeum
Február 12. - Bemutatják a “The New Adventures of Batman” című sorozat első részét.
Február 13. - Budapesten megkezdődik a IX. magyar játékfilmszemle; díjakat nem osztanak.
Február 14. – Új alkotmányt fogadnak el Afganisztánban.
Február 15. - A dán szociál-demokraták megnyerik a választásokat
Február. 16. - Új rádióadót avatnak fel Solton, amely a Kossuth rádió adásait sugározza.
Február 17. -Bemutatják Várkonyi Zoltán Fekete gyémántok c. kétrészes filmjét.
Február 18. - Az Enterprise űrrepülőgép megteszi első repülését egyelőre még csak a Föld légterében, egy módosított Boeing 747-es (Shuttle Carrier Aircraft) tetejéről indulva
Február 19. - Franciaország atomrobbantást tesztel Muruora szigetén
Február 20. – Választásokat tartanak Salvadorban. Az elkövetett visszaélések miatt a következő napokban heves tömegmegmozdulások törnek ki, melyre a hatóságok kíméletlen terrorral válaszolnak.
Február 21. - 74 pár házasodik össze az Egyesítő Egyház nevében, New Yorkban
Február 25. - Honolulu közelében felrobban egy olajszállító, közel 31 millió gallon olaj ömlik a tengerbe
Február 27. - Keith Richards-ot elítélik heroin birtoklása miatt, Kanadában
Február 27. - Ausztráliai koncert körútjának első állomására, Sydney-be érkezik az ABBA együttes. A nagy sikerű turnén forgatják az ABBA – A film c. filmet.
Február 28. - Megszületik az első fogságban született kardszárnyú delfin
Napra pontos gyűjtések
01 | 02 | 03 | 04 | 05 | 06 | 07 | 08 | 09 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
01 |vissza a lap tetejére
02 |vissza a lap tetejére
03 |vissza a lap tetejére
04 |vissza a lap tetejére
05 |vissza a lap tetejére
06 |vissza a lap tetejére
07 |vissza a lap tetejére
hétfő
Kronológia:
A Szovjetúnió fellőtte a Szoyuz-24 űrhajót fedélzetén Viktor Gorbatkoval és Yuri Glazkovval. Megszületett Paul Comrie, kanadai jéghoki játékos. Budapesten felavatták a Semmelweis Orvostudományi Egyetem 24 emeletes épületét.
08 |vissza a lap tetejére
Napi sajtóhírekből - kivonat (Forrás: Népszabadság)
Föld körüli pályára lőtték a Szojuz-24 űrhajót, Viktor Gorbatko vezetésével bajkonuri űrrepülőtérről. Bejrútba érkezett Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára és tárgyalt Jasszer Arafattal.
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma megsértette a helsinki megállapodást, azzal, hogy kiutasította a TASZSZ szovjet hírügynökség washingtoni irodavezetőjét. A zimbabwei hazafiak folytatják a fegyveres harcot Rhodesiában a Smith rezsim-ellen.
Megkezdődött a Szakszervezeti Világszövetség gazdasági és szociális kérdésekkel foglalkozó konzultatív bizottságának tanácskozása, Gáspár Sándor fogadta Enrique Pastorinót, a Szakszervezeti Világszövetség elnökét. Dr. Korom Mihály igazságügyi miniszter vezeti az igazságügyi küldöttséget Berlinbe. Átadták a "lepényépületet", a Semmelweis Orvostudományi Egyetem új épületét.
Jahn Ferenc születésének 75. évfordulója alkalmából koszorúzási megemlékezést tartottak a Kerepesi temetőben, ahol jelen volt dr. Aczél György is. Pozsgay Imre vezetésével vasárnap megérkezett Havannába a magyar kultúra napjain résztvevő küldöttség. Az egy héten át tartó programban fellép a Pécsi Balett gárdája, Némety Gyula karmester, hangversenyt ad Kovács Dénes hegedűművész és Falvai Sándor zongoraművész, két beategyüttes a Fonográf és az Express koncertezik, de fellép Kovács Kati, Vincze Viktória, Sztevanovity Zorán és Korda György is. A filmhét rendezvényét az Árvácska nyitja meg. A Halak jegyében című irodalmi műsor keretében a világirodalom humorából adtak elő Várhegyi Teréz és Benedek Miklós színművész, továbbá Szalay Károly irodalomtörténész a Szitakötő eszpresszóban.
A növényvédelem és a műtrágyázás fejlettebb és gazdaságosabb alkalmazására agrokémiai központ létesült Szigetváron. Nagy siker a Skála Áruházakban a téli vásár.
Február 7- én hétfőn nem jelent meg Népszabadság. A feldolgozás a következő napból erre a napra vonatkozó eseményekből történt. Ezért nincs rádióműsor.
Bencze Eszter gyűjtése (2009.)
09 |vissza a lap tetejére
10 |vissza a lap tetejére
11 |vissza a lap tetejére
péntek
Kronológia
Ezen a napon született: Gian Francesco Poggio Bracciolini, (itáliai humanista, 1380), Gergely pápa (1535), Alexander Hamilton Stephens (amerikai politikus, alelnök, 1812), Thomas Alva Edison (feltaláló, 1847), Acharya Ramlochan Saran (indiai író, 1889), Szilárd Leó (magyar fizikus, 1898), I. Farouk (egyiptomi király, 1920), Leslie Nielsen (kanadai színész, 1926), Manuel Noriega (panamai diktátor, 1934), Burt Reynolds (amerikai színész, 1936), Jennifer Aniston (amerikai színésznő, 1969)
Ezen a napon történt: VIII. Henriket elismerik az anglikán egyház fejének (1531), Benjamin Franklin megalapítja a Pennsylvania Kórházat, az első kórházat az USA-ban (1752), Swaminarayan megírja a Shikshapatrit, ami fontos szövege lesz vallásának (1843), Giuseppe Verdi: A lombardiaiak című operájának első bemutatója Milánóban (1889), X. Pius pápa kiadja a Vehementer nos enciklikát (1906), Olaszország és a Vatikán megköti a Lateráni szerződést (1929), A német-magyar csapatok kitörési kísérlete az ostromolt Budai Várból (1945), A Szovjetunió megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel (1953), Nyolcvanhét ország aláírja a szerződést a nukleáris fegyverek korlátozásáról, köztük az USA és a Szovjetunió is (1971), Nelson Mandelát 27 év után szabadon engedik a börtönből (1990)
Ezen a napon halt meg: II. Gergely pápa (731), René Descartes (francia filozófus, matematikus, író; 1650), Léon Foucault (francia feltaláló, 1868), Sylvia Plath (amerikai író, 1963), Frank Herbert (amerikai író, 1986), Whitney Houston (amerikai énekesnő, modell, 2012)
Napi sajtóhírekből - kivonat (Forrás: Népszabadság)
Külföld
Spanyol rendelet könnyíti meg a politikai pártok bejegyzését, a Kommunista Párt engedélyért folyamodott. Bécsi döntés született a közép-európai fegyveres erők kölcsönös csökkentéséről. Hivatalos lengyel levelet küldtek a brit külügyminiszterhez az együttműködésről. Az Olasz Kommunista Párt főtitkára sajtóértekezletet tart arról, hogy Olaszországnak új vezetésre van szüksége. Szívrohamban elhuny Ali Ahmed, az Indiai Köztársaság elnöke.
Belföld
Tömeges munkafelajánlásokat jelentenek be az Októberi Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére. Vörös Csillag érdemrendet ítéltek a miskolci és csepeli munkásőr-zászlóaljnak. Megkezdődött a külkereskedelmi ifjúsági parlament ülésezése a Magyar Kereskedelmi Kamara székházában. 50%-os kedvezményt kaptak a vasúti utazáshoz a nyugdíjasok. Az IBUSZ sajtótájékoztatót tartott a dél-alföldi idegenforgalom fejlesztéséről Szegeden.
Kultúra
Megjelenik Loránd Ferenc: A kertész utcaiak című könyve a Magvető kiadónál egy iskola pedagógiai kísérletéről. Kiosztják a Szép Magyar Könyv pályázat díjait – legtöbbet (kilencet) a Corvina kiadó nyert. Nagy sikerrel játsszák a Micimackót a Kaposvári Színházban. Grafikai kiállítás nyílik Miskolcon a Janus Pannonius Múzeum nemzetközi anyagából. Ady-emlékmúzeum nyílik a Vers Pálné utcában.
Érdekességek
Az élő és vágott nyúl exportja 30 millió dollárt jelent évente – állítja egy tanulmány. Nagy érdeklődés övezi Simor Erzsi, a Madách Színház művészének temetését. Magyarország harmincadszor vesz részt a Lipcsei Tavaszi Vásáron. Lakberendezési áruház nyílt a Bécsi utcában. Hidegrekord: mínusz 54 fokot mértek a Szovjetunióbeli Verhojanszkban.
TV-műsor: 17:15 Valpurgis-éj (szovjet balettfilm) 18:25 Nagyközség: Vasvár (ismeretterjesztő) 20:25: Ki mit tud. II. elődöntő
Rádióműsor (Kossuth rádió): 10:35 Legenda: Kormos István versei 18:25: Könyvekről (beszélgető műsor)
12 |vissza a lap tetejére
13 |vissza a lap tetejére
14 |vissza a lap tetejére
15 |vissza a lap tetejére
16 |vissza a lap tetejére
17 |vissza a lap tetejére
18 |vissza a lap tetejére
19 |vissza a lap tetejére
20 |vissza a lap tetejére
21 |vissza a lap tetejére
22 |vissza a lap tetejére
23 |vissza a lap tetejére
24 |vissza a lap tetejére
25 |vissza a lap tetejére
26 |vissza a lap tetejére
27 |vissza a lap tetejére
28 |vissza a lap tetejére
Kivonat a napisajtó híreiből (Forrás: Hétfői Hírek)
Viktor Gorbatko és Jurij Glazkov befejezte a Szaljut-5 orbitális állomáson végzett tudományos és műszaki kísérleti programját, és visszatért a földre. Egyiptom, Szíria és Szudán államfői vasárnap tanácskozásra ültek össze Khartúmban. Edward Giereknek a Lengyel Egyesült Munkáspárt első titkárának meghívására Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt főtitkára, az NDK államtanácsának elnöke február 26-27-én baráti látogatást tett Varsóban.
Vasárnap befejezte kétnapos tanácskozását a II. országos igazságügyi ifjúsági parlament. Bécsben hétfőn ülnek össze a kőolajexportáló országok szervezetének pénzügyminiszterei. Madridban szerdán és csütörtökön tartják meg a spanyol, a francia és az olasz kommunista párt központi bizottságainak főtitkárai a találkozójukat. Palesztin csúcsértekezlet kezdődik pénteken Tuniszban. Vasárnap Spanyolországban négy, többnyire baszkok lakta tartományban akció kezdődött az amnesztia követelésének támogatására. Kurt Waldheim ENSZ főtitkár a washingtoni külügyminisztériumban két és fél órán át tárgyalt Cyrus Vance amerikai külügyminiszterrel.
Befejeződtek Algériában a parlamenti választások, és a szavazatok értékelése után a belügyminisztérium közleménye szerint a választásokon a szavazók 79,5 százaléka vett részt. A világhírű Ermitázsnak évente 3,5 millió látogatója van. Nápolyban heves utcai összetűzések voltak szélsőjobboldali és szélsőbaloldali tüntetők közt, öten sérültek meg. Az amerikai sajtó legújabb egybehangzó jelentése szerint Carter elnök közölte a kongresszusi vezetőkkel: Husszein jordániai királyt az Egyesült Államok „legmegbízhatóbb” forrásának tartja a Közel- Keleten.
29 |vissza a lap tetejére
30 |vissza a lap tetejére
31 |vissza a lap tetejére
iNapló.hu | mindenNapiNapló | vissza a lap tetejére |kronológiai források