Őszi ZNKR Iaido Tábor Kuszama Hansival 2015
Kedves Klubvezető, Iaidoka!

Annak is ki kell töltenie ezt az jelentkezési lapot aki már tavasszal kombinált csomagként befizette ezt.

Amint arról már kaptatok előzetes értesítést ismét Kusama hanshi jön hozzánk! Mint azt az „öregebb” Iaidokák tudják, Kusama sesnei is tagja az Össz-Japán Kendo Szövetség Iaido Szekció Bizottságának és az ide berlini Iaido EB meghívott tanára/bírója is egyben.

Szokásunk szerint két részre osztottuk az eseményt.
1. Klubvezetők és magas danosok számára (2.Dan-tól) + Iaido Válogatott!
2. Őszi Iaido Tábor és Kyu/Dan vizsga 3.Dan-ig!

Az idén is több helyszínen lesznek a programok, elsősorban a teremhiány miatt, ezért kérlek bennetek fordítsatok külön figyelmet erre!

I. Zen Ken Iaido tábor Klubvezetőknek, és 2.Dan feletti Iaidokáknak.
Az alapelv az, hogy kapjanak továbbképzést az Iaido klubvezetők, sportoktatóra már jelentkezettek, vagy 2.Dan feletti Iaidokák! Egy kisebb csoportban, közel azonos szintű résztvevőknek nagyobb lehetőség van „szintjükhöz szóló” tanácsot kapni, segítve ezzel a további fejlődést.

II. Hétvégi Zen Ken Iaido tábor és Kyu/Dan Vizsga Kusama Hanshi-val.
A két napos tábor alatt megismerhetjük melyek a jelenlegi legfontosabb technikai sarokpontok, mi kell egy jó Iaidohoz?

Az Iaido Válogatott tagjainak kötelező jellegű a részvétel mind a két táborban!

Idén már csak két külön helyszínünk lesz.

1. Csütörtök,péntek nappali időben és a hétvégi tábor
Tüskecsarnok – Sport pályák
Magyar tudósok körútja 7.
1117 Budapest
GPS.: 47°28’17.71”; 19°03’28.12”
Térkép link: http://tuskecsarnok.hu/megkozelithetoseg

2.Szerda,csütörtök,péntek esti időben
MJKK Dojo, Terézvárosi Két Tannyelvű Ált.Isk. Budapest, Pethő S. u. 4.
GPS: 47.502446,19.06248

Tábor csomagok:
I. Zen Ken Tábor Klubvezetőknek: 15 000 Ft.-
II. Hétvégi Zen Ken Tábor: 10 000 Ft.-
III. Kombinált csomag I-II.: 20 000 Ft.-
IV. 2015 évi Iaido válogatottnak:50% engedmény

Iaido kyu/3.Dan vizsgák : 2015.szeptember.27 vasárnap du.-án!

I.Program Zen Ken Tábor Klubvezetőknek

2015. szeptember.23. szerda este 18:00 -.20:00
MJKK Dojo, Terézvárosi Két Tannyelvű Ált.Isk.

2015. szeptember 24. csütörtök
Napközben 10:00-13:00
Tüskecsarnok – Sport pályák

Este 18:30-20:30
MJKK Dojo, Terézvárosi Két Tannyelvű Ált.Isk.

2015. szeptember 25. péntek
Napközben 10:00-13:00
Tüskecsarnok – Sport pályák

Este 18:30-20:30
MJKK Dojo, Terézvárosi Két Tannyelvű Ált.Isk.

II. Hétvégi Zen Ken Iaido tábor
2015. szeptember 26. szombat
Tüskecsarnok – Sport pályák
08:30 – 09:30 Regisztráció
10:00 – 17:00 ZNKR Iai
2015. szeptember 27. vasárnap
Tüskecsarnok – Sport pályák
10:00 – 15:00 ZNKR Iai
15:00 – 16:00 Kyu és 3. dan vizsga
Iaido kyu/ sho dan vizsga
2015. szeptember 27-én, vasárnap Iaido kyu és dan vizsga lesz 3. danig! Aki vizsgázni szeretne az a klubján keresztül jelentkezhet a Klubvezető engedélyével ezen az oldalon.

Fokozat vizsga regiszt. Sikeres
3 Kyu 1 000 Ft 1 000 Ft 2 000 Ft
2 Kyu 1 200 Ft 1 200 Ft 2 400 Ft
1 Kyu 2 500 Ft 1 500 Ft 4 000 Ft
1 Dan 4 000 Ft 2 000 Ft 6 000 Ft
2 Dan 6 000 Ft 2 500 Ft 8 500 Ft
3 Dan 8 500 Ft 3 500 Ft 12 000 Ft


RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK ÉS DÍJAK:
Az MKSZ kék könyvben érvényes sportorvosi igazolás és 2015 évi tagsági bélyeg.

Befizetés:
Legyél szíves a befizetéseket a Klubbon keresztül intézni átutalással (melynek befizetési másolatát kérem hozza magával a felelős a regisztráláskor!) az MKSZ számlaszámára utalni! Helyszíni befizetésért 1500.- felárat számolunk fel személyenként!

Számlaszám: MKB Bank 10300002-20193577-00003285

Megjegyzésbe: Klubneve+Befizetett létszám + ŐIT2015
Amennyiben a befizetés előre megtörtént, azonban bármely rendezvényen indokolt okok (betegség, hozzátartozói haláleset) miatt nem tud valaki részt venni, a befizetésből csak a tábordíj felét tudjuk visszafizetni!

FONTOS!!!
Kérem, hogy a fenti határidőig fizesd be - klubbonként és ne egyénileg! - az edzésdíjakat. A danvizsga díjakat helyben kell fizetni a vizsgát megelőző napon, tehát azt nem kell utalni, és a táblázat sem adja össze!! A jelentkezési lapok minden rovatát töltsd ki pontosan és olvashatóan, majd juttasd el a szövetségünkhöz.

NAPSZAKI IDŐPONTBEOSZTÁSOK VÁLTOZHATNAK!


Jelentkezési határidő, utalással együtt: 2015.szeptember 21. hétfő 18:00 óra

Az, hogy a ZNKR továbbra is ilyen nagy tekintélyű mestert küld, nagyon nagy dolog a szövetségünk számára, ezért kérlek kellőképpen ösztönözni az Iaidokakat a részvételre és a viseletre is odafigyelni!


Üdvözlettel:

Mihalik Hunor sk.
MKSZ Főtitkár és Iaido Szekcióvezető
Iaido renshi 6.Dan

Klub neve: *
Neme: *
Ez az egyszerűbb statisztika miatt kell, amit Kusama sensei mindíg kér!
Vezeték név *
Your answer
Kereszt név *
Your answer
Születési dátum *
ÉÉÉÉ.HH.NN Pl.: 1983.09.29
Your answer
Iaido fokozat: *
Melyik eseményen vesz részt? *
Kyu és Dan Vizsga *
A vizsgadíjat kp.-ban a vizsga előtt kell befizetni, szombaton vagy vasárnap! A végösszegbe nem kell kalkulálni!!!
Segítő
Segítő részt vehet az edzéseken illetve segítői pontokat kérhet! Egyeztetés a Főtitkárral!
A jelentkező E-mail címe *
Your answer
Befizetendő összeg a vizsgadíjak nélkül!!: *
Csak szám pl. 15000 ,akik már a tavaszi tábor alatt fizettek, azoknak nem kell ide írni csak egy 0-át!
Your answer
Submit
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service