Request edit access
JELENTKEZÉS a TÜKÖR önismereti csoportba
Néha zavaros tud lenni, kik is vagyunk. A bennünk kavargó, időnként viharos érzelmi hullámvasúthoz szeretnénk kapaszkodót nyújtani egymásnak a Tükör önismereti csoporton. Vár egy hely, ahol önmagunk lehetünk, ahol megértenek, ahol végre feltehetjük az összes őrültnek tűnő kérdésünket. Önismereti játékok során megtapasztalhatjuk a közösség erejét, saját belső erősségeinket és gyengeségeinket, a csapatban betöltött szerepeinket, fejleszthetjük kommunikációnkat és konfliktuskezelési stratégiáinkat. Az önismereten keresztül segítséget kaphatunk a pályaválasztásban és jövőbeli terveink kialakításában.

A csoportban pszichológusok vezetésével kéthetente péntek délutánonként (várhatóan 15:30-19:00) találkozunk majd, és a megalakulás után zártan működünk, ami azt jelenti, hogy számítunk Rád minden alkalommal, és az első után új tagok már nem csatlakoznak. Kérünk, akkor jelentkezz a csoportba, ha a péntek délutáni időpontok előre láthatólag megfelelnek!

MILYEN TÉMÁKRÓL LESZ SZÓ?
1. Belépő – Én vagyok én, te vagy te…
2. Tehetség – Erős és gyenge oldalaim
3. Szerepek – Én a csoportban
4. Találkozások – Kapcsolatok hálójában
5. Ütközők – Kommunikáció és konfliktuskezelés
6. Más(ság)ok – Sztereotípiáink és előítéleteink
7. Virtuális tér – Online és offline arcaink
8. Válaszutak – Terveim és céljaim

KIKEKT VÁRUNK?
9-12. osztályos középiskolásokat.

HOL LESZ A CSOPORT?
Budapesten, egy Pszichoterápiás magánrendelőben - (pontos cím később)

A csoport indulása előtt fontos, hogy vezetőkként találkozhassunk ​veled és szüleidet/gondviselődet is tájékoztathassuk a csoport kereteiről. Ezért egy előre egyeztett időpontban, péntek délután várunk ​​Téged és hozzátartozódat egy rövid beszélgetésre. A ​​pontos időpontról és helyszínről e-mailben küldünk tájékoztatást.

A csoport részvételi díja 25 000 Ft. Ha ezt úgy érzed, hogy családod nem engedheti meg magának, a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány a rászoruló résztvevők számára felajánlotta az ösztöndíj lehetőségét, amely lefedi a program díját. Az ösztöndíj elnyeréséhez – a szociális helyzetre is kitérő – motivációs levelet várunk tőled elektronikus úton az iroda@messzehangzo.org e-mail címre, amiben leírod, miért van szükséged az anyagi támogatásra.​

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Jelentkezésed az alábbi adatok megadásával válik véglegessé. Kérünk, hogy minden mezőt tölts ki, és fogalmazd meg motivációidat is néhány mondatban!

A csoport létszáma korlátozott, ezért a jelentkezés sorrendjét figyelembe vesszük!
Minden további információról e-mailben tajékoztatunk.


(A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány a megadott adatokat arra használja, hogy a jelentkezőkkel kapcsolatot tartson és híreiről értesítse őket. Adatkezelési tájékoztatónk elérhető innen: http://messzehangzo.hu/?p=8413)

Név *
Your answer
Születési dátum *
Your answer
Iskolai osztály *
Iskolád neve, címe *
Your answer
Saját telefonszám *
Your answer
Saját e-mail cím *
Your answer
Lakcím *
Your answer
Szülő neve *
Your answer
Szülő telefonszáma *
Your answer
Szülő e-mail címe *
Your answer
Next
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Additional Terms