MIP
RÉDAI DOROTTYA - SÁFRÁNY RÉKA - TÓTH HERTA
Családon belüli erõszak
és bûnelkövetés
(Részlet "A családon belüli erõszak jelenségének kutatása nõi
és férfi fogvatartottak körében" címû kutatási összefoglalóból)1
A rokonok és házastársak sérelmére elkövetett erõszakos bûncselekmények száma, beleértve a szexuális bûncselekményeket is, az utóbbi néhány évben nõtt, például a 2001-ben felderített összes erõszakos bûncselekmény áldozatainak közel fele, 47,8 százaléka családtag volt. Ha nem is minden egyes eset, de ezek jelentõs része összefügghet családon belüli erõszakkal, ezért is rendkívül fontos a családon belüli erõszak és a bûnelkövetés kapcsolatának mélyebb, elemzõ feltárása. Jelen kutatás endnote 1 célja annak felmérése volt, hogy a büntetés-végrehajtási intézetekben életellenes bûncselekmény elkövetése miatt fogvatartott nõk és férfiak életében milyen mértékben és formában fordult elõ a családon belüli erõszak jelensége, és milyen összefüggések tárhatók fel e jelenség és a fogvatartottak által elkövetett bûncselekmények között. A kutatás hozzájárul a családon belüli erõszak során áldozattá, illetve elkövetõvé válás folyamatainak megértéséhez, és annak megállapításához, hogy melyek azok a kockázati tényezõk, folyamatok és elmulasztott segítségnyújtási lehetõségek, amelyek a bûnmegelõzés szempontjából több figyelmet, illetve beavatkozást igényelnek.
Bár a családon belüli erõszak nem csupán az életellenes bûncselekményt elkövetõk körében fordul elõ, a kutatás erre a csoportra irányult.2 A kutatás során 50 nõi és 49 férfi, életellenes bûncselekmény elkövetése miatt elítélt, illetve büntetését fegyház vagy börtönfokozatban töltõ fogvatartottal készítettünk mélyinterjút, akiket kérésünkre a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) által kijelölt intézetekben, a kalocsai büntetés-végrehajtási intézetben fogvatartott nõk és a balassagyarmati, valamint a budapesti büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartott férfi elítéltek közül kértek fel az interjúra nevelõtisztjeik.3 Az 50, illetve 49 fõs minta, különösen a nõk esetében,4 jelentõsen lefedi a fogvatartottak releváns csoportját. Éppen ezért, bár természetesen nem kívánjuk azt állítani, hogy a minta véletlen kiválasztás eredménye lett volna, vagy hogy statisztikai értelemben minden tényezõ mentén reprezentatív, úgy véljük, hogy a jelentõs arányú mintakiválasztás miatt a kutatás eredményei értelmezhetõk az életellenes bûncselekményt elkövetõk csoportjára.
A kutatásban a fogvatartottak részvétele természetesen önkéntes volt - ez mind a büntetés-végrehajtási intézetekben alkalmazott kutatási irányelvekbõl, mind az elfogadott kutatási gyakorlatból adódott. Az interjúalanyok elérésében az intézetek nevelõtisztjei mûködtek közre, akik személyes beszélgetés során ismertették meg az elítéltekkel az általunk írásba foglalt kutatási célt, vagyis általában életútjuknak, ezen belül életükben az erõszak szerepének vizsgálatát. A kutatásban való részvételt nem mindenki vállalta, különösen a férfiak esetében, így szükség volt még egy büntetés-végrehajtási intézet bevonására is. Az interjúalanyok anonimitásának biztosítása végett nem írtunk le róluk semmilyen személyazonosságukra utaló adatot, a rögzített interjúkban egy kód alapján szerepelnek: a nõk esetében N, a férfiak esetében F betûvel és egy számmal jelölve.
Felnõttkori bántalmazás a nõk életében, fizikai és szexuális bántalmazás partnerkapcsolatban
Az 50 megkérdezett elkövetõ közül 43 nõ (86%) szenvedett el bántalmazást aktuális vagy korábbi partnerétõl (férjétõl, élettársától). A bántalmazás különbözõ megjelenési formái (fizikai, szexuális, érzelmi-lelki, verbális, gazdasági) közül általában többféle jelent meg a bántalmazó kapcsolatban. A megkérdezett nõk fele (26 fõ) a partnere vagy volt partnere ellen követett el életellenes bûncselekményt, ebbõl egyetlen kivétellel, azaz 25 esetben az õt bántalmazó partner ellen. Figyelemreméltó, hogy közülük 15-en voltak áldozatai családon belüli erõszaknak gyerekkorukban és egy vagy több felnõtt partnerkapcsolatukban egyaránt. Õk gyakran egyik bántalmazó közegbõl a másikba kerültek, életüket ezáltal folyamatos kiszolgáltatottságnak és terrornak megélve.
Anyám sokat bántott, szóval és veréssel is. Nyolc éves koromban korábban mentem haza az iskolából, és az anyámat a szomszéd emberrel becsukózva találtam. Akkor meggyûlölt engem, onnantól kezdve állandóan bántott, vert. […] Apámra nem nagyon számíthattam, mert az félt az anyámtól. […] Pénze se volt, kivédeni, kipártolni se tudott engem. Anyám gyakran vádolt engem és a nõvéremet, hogy viszonyunk van az apánkkal. […] Felnõttkoromban is állandóan bántott, zaklatott. […] 16 és fél évesen ismertem meg az elsõ férjemet, fél év múlva hozzámentem feleségül. Menekültem otthonról, csak egy házassággal tudtam eljönni. […] Öt férjem volt. Mind az ötnél én adtam be a válópert. […] Negyedik férjem miatt vagyok itt. Az elsõ hat évben nem volt vele gond, csak az utolsó 2-3 évben. Akkor józanul már sose láttam, kéthetente megvert. Összebarátkozott a cigányokkal, játszott is velük pénzben. Összejött egy cigány nõvel is. Ezek a cigányok bíztatták, hogy lopjon el otthonról dolgokat: rámtörte az ajtót, vitte a tojást, a tyúkot. Ilyenkor volt, hogy megvert. Játékra is, ivásra is kellett neki a pénz. […] Egyszer úgy megerõszakolt, hogy a farokcsigolyám is eltört. Akkor menekültem volna, de nem sikerült. […] Az utolsó férjem egyszer egy kihalt helyen megvert és kirabolt. A szeretõjével meg volt beszélve a dolog. A lakáskulcsomat is elvitte. Mindig visszasírta aztán magát, nálam is halt meg a végén. (N10)
A megkérdezett nõk többsége számolt be gyerek- és/vagy felnõttkorban elszenvedett nemi erõszakról vagy annak kísérletérõl: 36 interjúalanyt (72%) ért szexuális erõszak, zaklatás, visszaélés, vagy gyerekkorban, vagy felnõttkorban, vagy pedig gyerek- és felnõttkorban egyaránt - nagyrészt, de nem kizárólag családon belül. A 26, férje vagy élettársa elleni bûncselekményt elkövetett nõbõl 20 volt élete során egyszer vagy többször szexuális erõszak, nemi erõszak kísérletének áldozata - közülük 15 nemi erõszak áldozata - és szinte minden olyan nõt, aki partnere ellen követte el a bûncselekményt, felnõttkorában ért szexuális erõszak. A szexuális erõszak mindig együtt járt fizikai bántalmazással is. Az interjúalanyok a bántalmazási folyamat eszkalálódásáról számoltak be, a partner erõszakos cselekményei minden esetben az enyhébbtõl a súlyosabb bántalmazás felé haladtak.
Második élettársam rendszeresen bántott, havonta vagy néha naponta is. […] Úgy volt nevelve, hogy rúgott-vágott. […] Egyszer a kilencedik emeletrõl akart kidobni, amikor részeg volt. Én sivalkodtam, mire bejött az anyja, és rendet csinált. Egyszer felgyújtotta a ruháimat, meg a gyerekeméit is, amikor másfél órás késéssel érkeztem haza. A saját anyját is ütötte-verte. Volt, hogy pofon csapta a gyerekemet, hogy aludjon már. Nem dolgozott, az én pénzemen élt. Amit kerestem, azt eljátékgépezte. Olyan is volt, hogy kidobta, amit fõztem neki. […] Volt, hogy letépte rólam a ruhát, nem nézte, hogy mit tesz tönkre. Ilyenkor volt szex. Nem érdekelte, én akartam-e. (N21)
Az elején jónak indult a kapcsolatunk, aztán az élettársam eldurvult, ha sokat ivott. Volt, amikor naponta. Ha ivott, mindig belekötött valamibe. Ilyenkor nem is emlékezett késõbb, hogy mit csinált. […] Mikor mi akadt a kezébe, azzal ütött-vágott. Sokszor nekemfogta a kést. […] Egyszer az udvaron beletaposott a sárba. Egyszer szétvágta a kezemet csontig. […] Ha láttam, hogy részeg, kimentem az udvarra az állatokhoz, megvártam, míg elalszik. (N44)
A fizikai bántalmazás különféle formái között szerepelt pofozás; csonttörés; agyrázkódást, illetve a dobhártya átszakadását okozó ütés; ököllel verés; hajtépés; fejberúgás; késszúrás; nyakcsigolya eltörése; baseball ütõvel, puskatussal, székkel verés; a bántalmazott végighúzása hajánál fogva az udvaron; rugdosás; fojtogatás; terhes bántalmazott hasbarúgása - ez több esetben vetéléshez vezetett; ablakon kilógatás; hideg vízzel leöntés majd kizárás az udvarra télen; bántalmazott ruháinak elégetése, illetve szeretett tárgyainak összetörése; a bántalmazott beletaposása a sárba. A megkérdezett nõk többsége arról számolt be, hogy az erõszak fenti formái közül többet is elszenvedtek. Jellemzõ, hogy a kérdezettek legtöbbször a fizikai bántalmazásról bõven, leíró jelleggel beszéltek, és határozottan meg tudták fogalmazni, miért ítélik el azt. Ezzel szemben az elszenvedett szexuális erõszakról, ha egyáltalán beszéltek, szûkszavúan, utalásszerûen említették. A nemi erõszak áldozatai közül sokan szégyellték, ami velük történt. A szexuális erõszakkal kapcsolatos elõítéleteket részben az áldozatok is internalizálták, volt olyan interjúalany, aki szerint csak azokat a nõket zaklatják, akik kihívóan viselkednek. Segítségért is ritkábban fordultak az interjúalanyok, ha szexuális, mint ha fizikai bántalmazás érte õket.
Huszonegy évesen ismertem meg. Féltékeny volt, megvert. Tõle kaptam az elsõ pofont. Ha ivott, nagyon megvert. […] Négy hónapja együtt voltunk, amikor az elsõ pofon elcsattant. […] Féltékeny volt nagyon, mert úgy néztek rám, ahogy szerinte nem kellett volna. Biztos én voltam a hibás. […] Kifelé teljesen másképp viselkedett. 97%-ban akkor kezdte, amikor a lakásajtó ránk csukódott. […] Ha valami nem tetszett neki, elõbb ütött, mint hogy elkezdett kiabálni. A húgát is bántotta nevelési alapon. A volt feleségét is. […] Véraláfutás volt a nyakamon - fojtogatott háromszor. […] Egyszer mellbeszúrt, kórházba vitt. Azt mondta, hogy öngyilkos akartam lenni. Nem hittek nekem, azt mondták, sokkot kaptam. A szúrás után egyszer a hajamnál fogva szedett ki a kádból. Napi rendszerességgel csinálta. Pénz kellett volna neki mindig. Az enyémet én kezeltem. Úgy tudtam, hogy dolgozik. Másfél hónap után kiderült, hogy nem. […] Két hónap alatt ötször megerõszakolt. Részegen jött haza, én aludtam. Anélkül, hogy felébresztett volna, durván bele… (N24)
Gyakran volt, hogy megütött, a pénz miatt. Kiabáltam, hogy ne vigye el a pénzt. Ha volt pénz, mindig baj történt. […] A földön összerúgott, sokszor megalázott, hazahozott más nõt. […] Terhesen is megvert, csak a 3. terhesség sikerült, a többi elment. […] Féltékeny volt. Olyanokért is kikaptam, ami miatt dicséretet érdemeltem volna. […] Megcsaltam, hogy legyen oka bántani. […] Elõször tûrtem, de egyre elviselhetetlenebb lett. Néha nagyon fájdalmas volt. […] Tûrtem a fájdalmat, a verést, hetekig nem mentem ki az utcára. Meg akartam maradni vele. Magamat hibáztattam. […] A nagyfiam dadog, idegileg nagyon megviselte a dolog. Sokszor látott vérbe fagyva. […] Egy szilveszterkor nagyon ütött. Terhesen menekültem elõle a padlásra. Amikor feljött utánam, és bántani próbált, leugrottam a létra tetejérõl, és eltört két csigolyám. […] Brutálisan bánt velem szexuálisan. A gyerekek elõtt is kényszerített, hogy mint az állatok, úgy szeretkezzünk. […] Próbáltam vele emberi hangon szót érteni. Erre azt mondta, "fogadd el, hogy csak az enyém vagy". Közben õ megcsalt engem. (N47)
Második férjem miatt kerültem ide. 8 hónapig tartott a kapcsolatuk, õ nyuszinak látszott, de az esküvõ napján elcsattant az elsõ pofon. Utána folyamatosan vert. Rendesen kaptam tõle, a hajamnál fogva megtépett. Folyt a vérem. Bármi kiváltotta nála. […] Amikor látta, hogy a verés sem vezet eredményre, akkor rabolta el a gyereket. […] Mikor szültem, és hazamentem a kórházból, megerõszakolt, de úgy, hogy a sérüléseket plasztikáztatni kellett. Utána nem akartam vele lefeküdni, undorodtam tõle. Emiatt féltékenységi rohamai voltak, azt gondolta, hogy van = st1 ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:smarttags" />valakim. […] Ezt sokáig nem mondtam el senkinek. Anyukámnak is csak évekkel késõbb. […] A tárgyaláson szó volt a megerõszakolásról, ekkor tudta meg az élettársam is, hogy velem ilyen történt korábban. Szégyelltem is, hogy õ ezt hallotta. Féltem, hogy elítélnek ezért, nagyon szégyelltem magam. (N49)
Bántalmazás - "tanult" minta?
A 29, gyerekkorában bántalmazott interjúalany közül 25-öt bántalmazott a partnere is, számos interjúalanyt több partnere is. Mintánkban tehát a gyerekkori bántalmazás áldozatainak túlnyomó többsége került bántalmazó partnerkapcsolatba. Ugyanakkor mégsem jelenthetjük ki, hogy csak azok válnak felnõtt korukban partner általi bántalmazás áldozataivá, akiket gyerekkorukban is bántalmaztak, mivel 13 olyan interjúalanyunk volt, akit partnere bántalmazott, de gyerekkorában nem érte erõszak.
Egész életem egy agresszió volt. Ebben nõttem fel. Ez az én problémamegoldó képességem. (N20)
15 évesen tanúskodtam apám ellen a váláson. Én beszéltem rá az anyámat, hogy váljon el. Akkor eldöntöttem, nem kerülök ilyen helyzetbe soha, de nem így lett. […] Gyakran gondolkodom rajta, hogyan kerülhettem ugyanolyan helyzetbe, mint az anyám. (N35)
Nem szerettem barátkozni, mert pokoli gyerekkorom volt. A verés, zaklatás, hogy megrontottak, annyi feszültséget felgyûjtött, hogy agresszív voltam. Engem az osztálytársaim nem szerettek. (N42)
A 43 partnerbántalmazást elszenvedett nõ közül 34-nek volt egy vagy több gyereke.5 A gyerekkorukban bántalmazott megkérdezettekre nem volt jellemzõ, hogy gyereküket bántalmazták volna (közülük néhányan számoltak be 1-1 alkalmi pofonról), és a gyerekbántalmazásról mindannyian elítélõen nyilatkoztak. A bántalmazó partner 18 esetben nemcsak az interjúalanyt, hanem a gyerek(ek)et is bántalmazta - például verte, pofozta, bezárta, megalázta, fojtogatta, puskát fogott rá, kizárta, megrúgta vagy elrabolta. Sok esetben a gyerekbántalmazás a partnerbántalmazás közvetett módja is volt egyben: partnerének fájdalmat, szenvedést okozott, ha a gyerekeit bántotta a bántalmazó, és nemritkán a nõk gyerekük védelmében szálltak szembe a bántalmazóval.
A férjem megerõszakolta a kislányunkat. […] Mire hazaért, idegzsábát kaptam. Ordítottam vele. A fiam segítségével elõkészítettem a klopfolót. Attól kezdve ivott - addig hazajött berúgva, lefeküdt, szépen megvoltunk. […] Amíg az eset meg nem történt, addig nem bántott engem se, senkit. Elmentem a rendõrségre, feljelentettem. Õ addig ütötte a kislányt, míg visszamondatta vele a feljelentést. Én orvosnál voltam akkor. […] Fiam orra kettérepedt egyszer, mert az apja pofonvágta, mert szívott egyet a bátyja cigarettájából. A hamust a férjem fejéhez vágtam, felrepedt a bõre a szeme fölött. Mentõt hívott valaki, tizenkét kapoccsal fogták össze. "Megmutatom, hogy nem te vagy az ember a háznál!" - mondtam akkor. (N12)
Egyszer elvitte a gyerekeket magával, útközben berúgott, és bement a kórházba, és bezárta a gyerekeket a hullaházba. Úgy szóltak ismerõsök, én pedig rohantam értük. Azért tette, hogy engem bántson. A gyerekeket nem tudta bántani, ha én ott voltam, mert mindig megvédtem õket. Gyakran szóltam, hogy ne jöjjenek haza a gyerekek, ha a férjem be volt rúgva, ilyenkor a szomszédoknál vagy a rokonoknál voltak. Amikor bezárta a gyerekeket a hullaházba, akkor a bátyám megkereste, és nagyon megverte a férjemet. (N35)
Bántalmazás és alkoholfüggõség
Arról, hogy a bántalmazás és az alkoholfogyasztás között milyen ok-okozati, illetve mélyebb pszichés és egyéb összefüggések vannak, nem áll módunkban következtetéseket levonni, de fel kell hívnunk a figyelmet a mintánkban szereplõ arányokra. A megkérdezetteket bántalmazó partnerek közül 41 - azaz csaknem mindegyikük - alkoholista volt az interjúalanyok értékelése szerint. A fizikai és szexuális bántalmazást ezek a férfiak legtöbbször alkoholos hatás alatt követték el, de ezzel nem állítjuk, hogy az alkohol kiváltó oka volt az erõszaknak.
Amikor nem ivott, úriemberként viselkedett, de amikor berúgott, féltékenységi jeleneteket rendezett, rúgott, ütött ököllel, ahol ért, nem nézte. Egyszer eltörte a bordámat, egyszer pedig szétrúgta a koponyámat. (N32)
Ivott, agresszív volt, kötekedett. Két véglet volt. 1-2 hetes pihenõnapjai voltak, ilyenkor figyelmes volt, a kávét az ágyba hozta. Részegen viszont tört-zúzott, ököllel ütött, hajamat tépte, kék voltam mindenhol. Napszemüvegben jártam dolgozni. (N45)
Gyakori volt az alkoholizmussal kapcsolatban álló gazdasági bántalmazás: sok esetben az alkoholista partner nem dolgozott, és az interjúalany egyedül tartotta el a családot, amit a bántalmazó gyakran tovább nehezített azzal, hogy alkoholra költötte partnere fizetését. Néhány esetben szerepelt még a bántalmazók körében drog- és szerencsejáték-függõség (pl. kártya és játékgép).
Nyolcadikos volt a lányom, mikor összejöttem egy tizenkét évvel idõsebbel, de kártyás volt. […] Egy hónap alatt mindent elkártyázott: ház, kocsi. Minket is! Három hónapig éltünk a csalánosi erdõben. Nyáron volt, legalább nem volt iskola. Jobb is volt, hogy el tudtunk menekülni. Összeköttetései voltak. Megkeresett volna. Csak elkártyázott mindent. Vasúti igazolvánnyal pénzt vett föl, de másodszorra elfogták. Lecsukták. Két hónapig éltünk együtt összesen. Meghalt, nem váltunk el. (N2)
Az élettársamnak alkoholproblémája volt. Nem volt munkahelye, nem dolgozott, csak játékgépezett, kocsmába járt. Nem adott pénzt. Gyakran megvert. Pénzt nem adott haza, de számon kérte rajtam, hova rakom a pénzt. Az anyjára is fõztem. (N17)
Az elsõ évek jók voltak, de utána az élettársam italozni kezdett. […] Pedig ártott neki az ital, a vérnyomása miatt sem lett volna szabad innia: sokat vérzett az ínye, az orra. […] Egy idõ múlva leszázalékolták, ettõl fogva sokat volt otthon. Az ivás miatt nem tudott dolgozni. Ha ital volt, bármit megtett érte. Én dolgoztam, az élettársam pedig nem. […] Napi rendszerességgel voltak ezen veszekedések, verések. […] Eleinte még ritka volt, hogy ivott, de a végén már éjjel-nappal részeg volt. Csak azon kezdte, hogy "Hol az ebéd?" Húst hússal evett, volt, hogy a legdrágább szalámit egymaga befalta. Nem nézett az mást, csak magát. Volt, hogy az összes rántott húst egyedül megette, még egy szeletet se hagyott nekem, pedig én sütöttem. A nyugdíjából alig adott haza, délutánra elitta a pénzt. (N22)
A bûncselekmény áldozatai - amennyiben azok a bûncselekményt közvetlenül megelõzõen az elkövetõt bántalmazó partnerek, illetve más erõszakot elkövetõ személyek - mindannyian ittasak voltak a bûncselekmény idején. A megkérdezett nõk alkoholfogyasztására a bûncselekmény elkövetése kapcsán kérdeztünk rá, ekkor megtudtuk, hogy közülük is 13-an alkoholisták voltak, illetve további hárman rajtuk kívül a bûncselekmény idején voltak ittasak.
Segítségkérés, hatósági hozzáállás
Egyáltalán nem jellemzõ, hogy az interjúalanyok passzívan tûrték volna a bántalmazást. A 43 bántalmazott nõ közül 35-en (81%) kértek segítséget a környezetüktõl, nagyrészt fizikai bántalmazás miatt, vagy fizikai és szexuális erõszak együttes elszenvedése miatt. Azok a nõk, akik gyerekük bántalmazása miatt kértek segítséget, az õket magukat ért bántalmazás miatt is segítséget kértek. Szinte minden bántalmazott nõ fordult segítségért különbözõ családtagjaihoz, rokonaihoz, ismerõseihez, 14-en kaptak is segítséget, bár ez az esetek többségében csak az adott helyzetben volt hatékony, hosszú távon nem tudta megállítani a bántalmazást. Voltak olyan esetek is, amikor a családtagok - fõleg a bántalmazó rokonai - visszautasították a segítségnyújtást, vagy a bántalmazott nõ apja helyesnek tartotta a bántalmazó partner viselkedését. Egy esetben az apa kitagadta lányát, mikor az haza akart költözni a bántalmazó elõl, nõvére pedig úgy vélte, húgának tûrnie kell az erõszakot az általa választott partnertõl. Egy másik esetben az interjúalany fiútestvére látta a bántalmazást, de nem avatkozott közbe - "aki amit fõzött, egye is meg". Egy másik esetben az élettárs az interjúalanyt és a saját anyját is bántalmazta, az anya mégis elfogadta fia viselkedését, és azzal nyugtatta a menyét, hogy "egy kapcsolatban nem lehet mindig szerelmeskedni."
A bántalmazott nõk többsége (29 fõ) kért hatósági segítséget is, elsõsorban a rendõrségtõl, valamint az orvostól, illetve a kórháztól - amennyiben a súlyos bántalmazás miatt kezelésre szorult. Csupán néhány esetben fordultak a nõk családsegítõhöz, gyámhatósághoz, addiktológushoz és polgármesteri hivatalhoz. Segítséget azonban összesen 9 fõ kapott a 29 segítséget kérõ bántalmazott nõ közül. A rendõrségi segítségnyújtás elmulasztásának a legtöbb érintett által idézett indoklása az volt, hogy "amíg vér nem folyik, nem jönnek ki".
Ha az élettársam bántott, vagy sírtam, vagy visszaütöttem. Bokán rúgtam. Nem tudtam akkorát ütni, nem volt hozzá elég erõm. Észre sem vette, ha visszaütöttem. […] A szomszédok is tudták. A rendõröknek szóltam, hogy baj van. Õk azt mondták, "ha vér nem folyik, nem jönnek ki." Lehet, hogy ha akkor bevitték volna, kijózanodott és gondolkodott volna. Mégsem szabad büntetlenül szétverni a családot. Ha bevihetnék a férfiakat 72 órára, meg lehetne elõzni. (N17)
Elmentem a rendõrségre. De a rendõrség azt mondta, amíg vér nem folyik, addig nem tudnak mit csinálni. Volt, hogy ki is jöttek, de csak hecc volt nekik, kuncogtak, nem vették komolyan, családi perpatvarnak tartották, jegyzõkönyvet sem vettek fel. (N26)
Olyan eset is elõfordult, hogy amikor a rendõrség kiment, azt mondták a bántalmazónak, hogy "nyugodjon le, mert nem akarnak többet kijönni", majd elmentek. Több interjúalany is beszámolt arról, hogy a rendõrök jó viszonyban voltak a bántalmazóval, ezért nem léptek fel a bántalmazott védelmében, a további erõszak megelõzése érdekében. Egy esetben például a bántalmazó rendõr ismerõse gyõzte meg a bántalmazottat, hogy ne tegyen feljelentést, hanem mondja azt a látleletvételnél, hogy háztartási balesetet szenvedett. Egy másik esetben a rendõrség azt tanácsolta a megkérdezettnek, hogy fogadjon testõröket, mivel õk nem tudják megvédeni volt férjétõl, aki a válás után továbbra is bántalmazta, és közös gyereküket többször elrabolta és bántalmazta, hogy ezzel zsarolja volt feleségét. A nõ így is tett, a volt férjet végül a testõrök ölték meg a férfi gyerekrablási kísérletének megakadályozása közben. A nõt felbujtóként elítélték, így került börtönbe.
Volt, hogy a kezemet könyékbõl csavarta ki a férjem. Roppant is, de még akkor is csavarta. Nem is éreztem akkor semmit, csak 10 perc múlva kezdtem ordítani a fájdalomtól. A férjem nem hagyta, hogy hívjam a mentõket, úgy ordítottam át a szomszédoknak, hogy hívjanak segítséget. Õk a rendõrséget hívták végül. Én ekkor vállba szúrtam a férjem, ami nyolc napon belüli sérülés lett. A könyökömmel kétszer mûtöttek egyetlen éjszaka alatt. Ebben az ügyben súlyos testi sértés miatt eljárás indult volna, ha a férjem nem hal meg elõbb6 Sokszor meglopott: 12 darab mobilomat vette el, lopott minden mást is, csalást is elkövetett. Én kérdeztem is az ügyészt, hogy meg akarják-e várni, míg a férjem megöl engem. Az ügyész erre azt mondta, hogy tele vannak a börtönök, nem tudják letartóztatni. (N10)
Többször is menekültünk. A szüleimhez vagy a nõvéremhez mentem, a gyerekeket is vittem mindig. A férjem félt a sógoromtól. Volt, hogy éjjel kellett menekülnünk. […] Nem kértem senki segítségét. Nem akartam, hogy megtudja más környezet is. A szomszédok rosszak, megszóltak volna minket. […] Volt egy aranyos keresztfiam, aki a rendõrségen dolgozott. Õ beszélt le arról, hogy feljelentsem, mikor a férjem eltörte a lábamat. A keresztfiam azt mondta, mondjam azt, csak elestem. (N11)
Elmentem az anyámhoz, de nem tudott segíteni, megvédeni engem. Együtt sírt velem, nem tudott mit tenni. […] A féltestvérem segített. Kihívták a mentõt, a rendõrséget. A rendõr besúgó volt, 5000 forintért. A férjem lefizette a rendõrséget. […] A kilenc év alatt vagy ötvenszer mondták, hogy "nem jönnek ki, amíg nem folyik vér"! […]
Rendõrséghez, gyámügyhöz fordultam, de nem segítettek, mivel férj és feleség voltunk. […] Többször is elmentem a kórházba. Amikor eltört a gerincem, feljelentettem, de aztán visszamondtam a férjem kérésére. […] A szomszédok is szenvedtek, egyszer látták, hogy baltával jön be. Nem léptek közbe, nem mertek. Kifelé is agresszív volt. […] Mikor elváltunk, és elrabolta a gyerekeket, mindenki azt tanácsolta - a rendõrség, az ügyvéd, a gyámügy -, hogy fogadjak fel markos legényeket a helyzet megoldására. (N49)
Bár a 43 bántalmazott nõ többsége keresett segítséget mind közvetlen környezetében, mind valamilyen hatóságnál, a bántalmazóknak csak egy nagyon kis része került bíróság elé. A bántalmazók ellen mindössze 8 esetben indult eljárás, de ebbõl 4 esetben az interjúalany visszavonta a feljelentést vagy azért, mert megsajnálta partnerét, vagy mert a partner kényszerítette erre. A másik négybõl egy esetben kapott a - már büntetett elõéletû - bántalmazó 2 év letöltendõ börtönbüntetést, a másik 3 esetben pénzbírságot, felfüggesztett büntetést, illetve figyelmeztetést kapott a bántalmazó. A bántalmazástól és a bántalmazótól ezekben az esetekben sem sikerült megvédeni az eljárást indító nõket.
Többször kihívtam a rendõrséget, de nem vették komolyan a dolgot. Nem tettek semmit: kijöttek, aztán elmentek, miután elmentek, utána a férjem rögtön folytatta a verést. Amikor megöltem a férjem, elõtte is kihívtam a rendõröket, hogy jöjjenek ki segíteni, de akkor ki se jöttek. […] Amikor az intenzívre kerültem, a kórház hivatalból feljelentette a férjem. A májamból vágott le egy darabot. Le is lett tartóztatva, de két nap után hazaengedték, hogy valaki legyen a gyerekekkel, amíg én az intenzíven vagyok. Mire hazakerültem, a férjem már otthon volt. 1 év hat hónapot kapott életveszélyt okozó súlyos testi sértésért, de felfüggesztették 5 évre. […] A faluban a rendõrök ismerték a férjemet, nem vették komolyan az egészet, azt látták, hogy amikor józan, akkor rendes ember, dolgozik a kert körül. Köszönõviszonyban voltak a férjemmel. (N30)
Sajnos, a megkérdezettek a hatóságokon kívül nem ismertek a bûncselekmény elkövetését megelõzõen olyan segítõ szervezetet, amelyhez a bántalmazás miatt segítségért fordulhattak volna.
Véraláfutás volt a nyakamon - fojtogatott háromszor. Nem számított nyolc napon túl gyógyuló sérülésnek, nem folyt vér, nem foglalkoztak vele. Elmentem a rendõrségre, de nem emeltek vádat. […] Mindig követett. Feljelentettem. Nem tudtunk mit csinálni. […] A rendõrségen ötperces procedúra, míg kapcsolnak valakit. Elmondtam, hogy zaklatnak, hogy mi történt, azt mondták: "Nyugodjon meg, hölgyem! Amíg komolyabb baj nincs, addig nem tudunk közbeavatkozni." […] Aztán már nem kértem segítséget. Második alkalommal, amikor megerõszakolt, voltam nõgyógyásznál. Épp rákszûrésre is mentem. Egy nõhöz mentem. Két napra rá volt - már késõ. Én akkor már nem bíztam senkiben, miután a rendõrség elutasított. Nem tudtam olyan egyesületekrõl, alapítványokról, akik segíthettek volna. Azóta látok reklámokat is a tévében. Azelõtt nem volt. […] Elmentem, otthagytam mindig az ilyesmi [nemi erõszak] után. Utánam jött mindig. Az utolsó után nagyon féltem már tõle. […] Sose szabadultam tõle. Nagyon sokszor elmentem, öngyilkossággal fenyegetõzött - volt már öngyilkossági kísérlete. (N24)
"Miért marad?" A bántalmazó kapcsolat és az erõszak ciklikus jellege
A bántalmazó kapcsolat sokféle következményérõl számoltak be a megkérdezett nõk - a nyilvánvaló testi, lelki sérülések mellett. Itt most csak a történetekben gyakran visszatérõ, közös elemeket mutatjuk be.
Sok nõ számolt be arról, hogy a bántalmazó, féltékenységre hivatkozva, megpróbálta elszigetelni környezetétõl: munkahelyétõl, ismerõseitõl, barátaitól.
Szerettem a Vasútnál dolgozni, de a férjem féltékeny volt, kísért a vonatokhoz, felült a vonatra, ha szabadságot vett ki. 1990-ig voltam kalauz, szerettem volna még ott dolgozni. De otthagytam, mert elegem lett a féltékenységi jelenetekbõl. (N1)
Nagyon féltékeny. Veszekedés is volt, hogy miért adok okot, hogy odajöjjenek hozzám. Ha találkoztam valakivel, vagy sorban álltam a boltban, számon kérte. Van-e vacsora, biztos nem is túlóráztam. Soha nem lehet megnyugtatóan vitát befejezni. (N14)
Gyakran a megkérdezett nõk ún. klasszikus bántalmazási ciklusról7 számoltak be, amelynek egyik központi eleme volt a bántalmazást követõ megbánás, illetve az ún. "mézeshetek szakasz", amikor a bántalmazó megígérte, hogy megváltozik, és udvarolt partnerének, esetleg visszakönyörögte magát, ha a bántalmazott korábban elérte, hogy költözzön el. Sok nõ emiatt a bántalmazás ellenére elhitte, hogy a partnere megváltozik.
Sokszor megütött. Én már a kapucsukásból tudtam, mi a helyzet, hogy milyen kedvében van a férjem. Ha olyanja volt, a gyerekekbe is belekötött. Velem is balhézott, hogy miért azt fõztem, amit fõztem. Volt, hogy a fõztömet edényestõl a kutya elé vetette. […] Erõsen ivott. Ha ital volt benne, még a villanyoszlopba is belekötött. Volt, hogy a kosztpénzt is italra költötte. […] Én egyszer el is költöztem a szüleimhez. El akartam válni. A férjem fél év után elkezdett kijárni hozzánk. Fél évig nem ivott. Nyolc hónap után visszamentem hozzá. […] Egy év múlva kislányunk született. Amikor a gyerek héthónapos lett, minden újra kezdõdött. Engem is bántott és a gyerekeket is. Volt, hogy úgy megütött, hogy elájultam, és eltört a lábam. […] Válni akartam, de lebeszéltek. Mire a rendõrök kiértek, meggondoltam magam. A vége felé már a gyerekek egybõl tudták, hogy ha baj van, rohanniuk kell a szomszédokhoz segítséget kérni. Az utolsó egy év kegyetlen volt. […] Bár jogilag még házasok vagyunk, már négy éve nem beszélek vele. Ha kimegyek, elválok. Megfenyegetett, hogy ha elválok, felgyújtja a házunkat. A tárgyaláson mondtam meg neki, hogy nem akarok többé beszélni vele. A mi kapcsolatunk már teljesen lezárult. (N11)
Elsõ férjem vadállat volt, ha ivott. Õ rúgta ki belõlem a második gyereket. […] Mikor legelõször megvert, visszamentem a szüleimhez. Rám törte az ajtót, úgy fogták le a szomszédok. El akartam válni tõle, de visszasírta magát az alatt a néhány hét alatt, amíg a szüleimnél laktam. Az apám leült velünk beszélni, a férjem fogadkozott, hogy megváltozik. Újrakezdtük, újra összerugdosott. Amikor terhesen rúgott össze, és elment a baba, sokkos állapotban kerültem a pszichiátriára. Utána elváltam tõle. […] (N17)
Utána mindig bocsánatot kért. Én normális családot akartam, ezért mindig megbocsátottam. De nem jött össze a normális család. Amikor jó idõszak volt, mindig attól féltem, vajon meddig tart majd. Annyit kísérleteztem ezzel az emberrel, hogy jobb legyen! (N21)
Kísérletek a bántalmazó kapcsolat megszakítására
A bántalmazott nõk többsége próbálta megszakítani kapcsolatát a bántalmazóval. Ugyan ez 8 esetben sikerült is, de ez egyszer sem védte meg õket attól, hogy ne kerüljenek ismét bántalmazó kapcsolatba. A kapcsolat megszakítására vonatkozó kísérletek nagy része nem sikerült - 24 ilyen eset volt - vagy azért, mert a bántalmazó fizikailag megakadályozta, hogy a nõ elmenjen; vagy megzsarolta, fenyegette vagy addig üldözte a nõt, amíg az feladta a menekülést, vagy megígérte, hogy megváltozik, és visszakönyörögte magát partneréhez, vagy partnere visszaköltözött hozzá.
El akartam válni - három gyerek volt még csak. Akkor belenyúlt elõször a retikülömbe - ott volt a papír. Közölni akartam vele, akkor benzint locsolt szét a lakásban - a gyerekeket várta az iskolából, hogy felgyújtsa a lakást. (N12)
Beadtam a válópert. De akkor kezdõdött az igazi kemény ütés. Férjem azt mondta, biztos azért akarok válni, mert "kurva vagy", mert "mész baszni". A férjem válás után is ott maradt a házamban, hiába mondták ki a válást. A válást közös megegyezéssel mondták ki. Azt mondta, csak akkor megy el, hogyha kap 4 millió forintot. De ez egy irreális összeg. Eleve a ház fele a testvéremé, a ház felének a fele pedig nem ér 4 millió forintot. A saját szobáját a volt férjem zárta, viszont az általam fõzött ételeket felette. (N26)
Akartam vele többször is szakítani, de nem engedte, megfenyegetett: "akárhova mész, én megyek utánad". Hát, ide most nem tud utánam jönni - ne is jöjjön! A jóisten akarata volt, hogy ide bekerültem, mert lehet, hogy már nem is élnék. (N32)
Nem jellemzõ tehát, hogy az áldozatok ne próbáltak volna meg védekezni a bántalmazás ellen és kilépni a bántalmazó kapcsolatból. A számos segítségkérési és menekülési kísérlet miatt úgy véljük, ha lett volna lehetõségük a menekülésre vagy a bántalmazó hatékony távoltartására, illetve ha több segítséget kaptak volna a hatóságoktól és környezetüktõl, jó eséllyel éltek volna vele, és megelõzhetõ lett volna a végsõ tragédia.
Összefoglalva, a kapcsolatban való ott maradást erõsítette a bántalmazott önbizalmának és önmagába vetett hitének leépülése a rendszeres bántalmazás hatására, a bántalmazó iránt érzett ellentmondásos érzelmek, a bántalmazótól való pszichés/fizikai függés, a kialakult reményvesztettség - sokszor a kért segítség hiánya miatt, a kiszolgáltatottság érzése, az önálló megélhetési, lakhatási lehetõségek hiánya, a gazdasági függés, vagy annak megtapasztalása, hogy a bántalmazó a kapcsolat megszakítási kísérlete után volt a legerõszakosabb.
A bûncselekmény elkövetése a bántalmazó partner ellen
A bántalmazó partner elleni bûncselekményeket az elkövetõk elmondásuk szerint mindig számukra veszélyt jelentõ szituációban - fizikai erõszak vagy annak veszélye miatt - követték el. A beszámolók alapján az rajzolódik ki, hogy a nõ számára vagy életveszélyes volt az adott helyzet, vagy azzá válhatott volna, hiszen hasonlított a partner által elkövetett korábbi erõszakos bántalmazáshoz - általában a bûncselekményt megelõzõen már volt példa arra, hogy a bántalmazó hasonló módon támadott partnerére. A történetekbõl az derült ki, hogy az elkövetõ gyakran a sorozatos bántalmazás által súlyosan traumatizált állapotban használta a kéznél levõ fegyvert, legtöbbször kést. Többen azt mondták, hogy úgy gondolják, õk haltak volna meg, ha nem védekeznek.
Nem tudtam, mit fog csinálni. Rettegtem, hogy beváltja az élettársam az ígéretét, és megöl. […] Ismerõséhez indultunk, aki földet bérelt tõle, megbeszélni a dolgokat. Visszafordult, hogy megnézze, hogy vannak mûvelve a földek. Útközben már veszekedtünk. Gyanakodott, hogy ott akarom hagyni. […] Napokkal elõtte rossz elõérzetem volt. Megmagyarázhatatlan volt. Ideges voltam, a pici is nyugtalan volt. A gyerekekre nem tudtam figyelni. Mentõöv kellett volna. […] Kiszálltunk, kiugrott az autóból, nekinyomott a mellkasomnál az autóhoz. Fenyegetett, hogy megöl. Az arca elfehéredett. Félelmetes volt. Elvesztettem a fejemet. Féltem, hogy megfulladok, úgy fojtogatott. A hûtõtáska az ülés mögött volt - elõtte ettünk -, megláttam a kést. Nem gondoltam át, önvédelem volt. Nem tudtam felfogni, mi történt. Bepánikoltam, mikor láttam, hogy a helyszínen meghalt. Hazamentem autóval. Nem mertem elmondani, mi történt. (N19)
Egy este mentünk hazafelé az élettársammal. Egész nap alkoholos volt. Ez közel fél évvel az után volt, hogy nagyon összerugdosott. Amikor hazaértünk, megint nekem esett, és ki akart dobni a lakásból. Én kértem, hogy hagyja abba. És akkor egy késsel combon szúrt. Én valahogy megfordítottam a kést, és többször megszúrtam. Magam sem emlékszem, hogyan. Még az injekciót sem bírtam soha életemben. Csak megfogtam a véres kést, és azzal szúrtam meg. Az élettársamnak sok sérülése volt, hat szúrást találtak rajta. […] 8 napon túl gyógyuló sérülésekkel került kórházba, de a nyolcadik napra hazaengedték, már aznap a kocsmában ivott. (N21)
A bûncselekmények jellegzetes, ismétlõdõ mintája rajzolódik ki azokból a történetekbõl: a nõ otthon volt, a konyhában késsel dolgozott, ételt készített, amikor a partner ittas állapotban8 hazaérkezett, és fenyegetõen lépett fel, vagy megtámadta, bántalmazta õt. Erre a nõ védekezésbõl, a férfi távoltartására vagy megijesztésére használta a kezében lévõ kést, mellyel súlyos testi sértést vagy halált okozott. A szúrás pillanatára ezen elkövetõk többsége nem emlékszik, erre a trauma címû részben bõvebben kitérünk.
Vita, veszekedés volt - féltékeny volt a férjem. Kurvának nevezett otthon, a gyerekek elõtt is. Anyámnak születésnapja volt, a köszöntésen is ivott. A kicsi a húgoméknál volt, ebéd után lepihentünk, aztán folytatta. A konyhában felborítottuk a fa virágállványt, hajigálta a dolgokat. Húst szeleteltem, nekem indult, belement a kés - a füle mellett találtam el. Egy napig kórházban volt, mert a fõütõeret találtam el. (N14)
Élettársam munkából jött haza részegen, meg volt tálalva, ott volt a kisebbik fiam és a felesége, akik maguknak fõztek, mert nem akartak engem terhelni ezzel. Csináltam egy csomó rántott húst, de az élettársam azt mondta, nem eszik, mert a fiamék már biztos felzabálták az összes ennivalót. Összevesztünk, megint mondta nekem, hogy vágjam bele a kést. Nem volt elõl a kés, nem emlékszem, hogy került a kezembe a bicska - egy 6 cm-es élû bicska -, csak láttam, hogy véres. Utána láttam, hogy az élettársam mellkasa is vérzik, de aztán elállt. Elment vécére, rosszul lett, nem kapott levegõt. Én azt hittem, hogy a szokásos köhögési rohama van. Aztán összerogyott. Én még akkor sem fogtam fel, hogy mindez a bicska miatt van. (N43)
Pénteken bevásároltunk, élettársam egész délelõtt folyamatosan ivott. Én délután dolgozni készültem a varrodába a másnapi megrendelés miatt. Fõztem, ebédeltünk, mosogatáskor vitatkozni kezdtünk a munka és a gyerekek miatt. […] Az élettársam ököllel a mellkasomat ütötte, virágcserepeket vágott hozzám, széket dobott utánam, az ajtófélfához repült, eltörött a szék lába. Bal oldalról mellém állt, halántékon ütött, elsötétült egy kis idõre a kép. A kezemben lévõ zöldségpucoló késsel szíven szúrtam. Kerestem a telefont, amit az élettársam eldugott. Lefeküdt a földre, fázott, a bõre ellilult a lábon, bement az ágyba, lefeküdt, meghalt. Én a hálóban, az ágy matraca alatt megtaláltam a kulcsot, telefont. Hívtam a lányomat, kértem, hívja ki a mentõket, rendõrséget. Már csak az élettársam halálát állapították meg, mikor kijöttek. (N45)
A bántalmazó ellen elkövetett bûncselekmények másik közvetlen kiváltó oka sok esetben a gyerek védelme volt a további közvetlen és közvetett bántalmazástól. Ezekben az esetekben a bántalmazó a feleségét/élettársát és a gyereket egyaránt rendszeresen bántalmazta.
Az élettársam mindig a kisebbik fiam miatt bántott. Az volt a problémája, hogy a fiam otthon lakott, az én házamban, és az élettársam kevesellte a pénzt, amit a fiam hazaadott. […] Minden alkalommal a fiamba kötött bele, úgy kezdett el provokálni. […] Ha nem piszkálta volna ennyit a fiamat, jól ellettünk volna. […] Én jogosnak éreztem, hogy megvédem a gyerekeimet. Az élettársaim gyerekeit is segítettem, támogattam. (N43)
Késõn jöttem haza. Az élettársam mondta, hogy el akar hagyni, én meg mondtam, hogy örülök neki. Erre két nagy pofont kaptam, alig láttam. A gyereket megint el akarta vinni, ezért megalázkodtam neki. Rettenetesen megütött, nem láttam, a mai napig látszik a nyoma az arcomon. Elvesztettem az eszméletemet órákra. Az élettársam az ágyon feküdt, mikor magamhoz tértem. A klopfolóval kezdtem el ütni. A kilenc közös év filmszerûen jött. […] Aztán láttam, hogy véres minden. […] A gyerek miatt tettem. (N47)
A kisfiamat, a közös gyerekünket többször elrabolta a volt férjem, levágta a haját, ruháját kicserélte, olyan is volt, hogy leragasztotta a száját. A pszichológus szerint meg is verhette az apja, amikor elrabolta. […] Én nem érzem úgy, hogy bûncselekményt követtem volna el. Én csak azt mondtam [a testõröknek, akiket a rendõrség tanácsára fogadott fel], hogy hozzák vissza a gyerekemet. Bármelyik anya kézzel-lábbal védi a gyerekét. (N49)
A büntetõeljárás
A letartóztatást követõ eljárásról festett képet nagyban befolyásolja, hogy az elkövetõ mennyire volt tisztában jogaival, az eljárás mikéntjével, a védekezési lehetõségeivel, a kiszabható büntetésekkel, a fellebbezési lehetõségekkel, stb. Nem minden elkövetõ tudott részletes választ adni ezekre a kérdésekre.
Az elkövetõk általában súlyosan traumatizált állapotban kerültek elõzetes letartóztatásba. Bár az elkövetõk többsége arról számolt be, hogy jogszerûen bántak velük a rendõrök, néhányan további bántalmazást szenvedtek el tõlük, ami akár ismételt traumatizáláshoz is vezethetett.
Kényszervallatás volt. Egy hústorony, a volt férjem cimborája, rám zárta az ajtót, és zsarolt, hogy valljam be, én öltem meg a férjemet. Én persze, nem vallottam be, mert nem én öltem meg. Ezek után a gyerekeimmel zsaroltak. Egyszer a gyerekek bejöttek látogatóba, mikor elõzetesben voltam, ott álltak lent, és nem engedték fel õket hozzám. Mondták, hogy ott vannak lenn a gyerekeim, de nem láthatom õket, ha nem vallok. (N15)
Mezítláb otthonról vittek el. Mezítláb hurcolásztak a mentõállomásra, meg mindenhová. A rendõr meg viccelõdött: "Mi van, megjött a menzesze?" Mert véres volt a ruha rajtam. (N20)
[Az elõzetesben a rendõr] nem olvasta fel, hanem aláíratta velem a vallomást. Õ mondta el helyettem, rám kiabált, megfenyegetett, meg akart rúgni. A fogdán is, mikor vizet kértem, vertem az ajtót, csúnyán beszélt velem, lecigányozott, elkülönített. Szívgyógyszert szedtem, a másik õr szólt, hogy engedjen ki, mert beteg vagyok. Rosszul voltam, majdnem megfulladtam. […] Az õr a zárkában nekigyürkõzött, hogy beismerteti velem a gyilkosságot, de én tagadtam, aztán elengedett. (N28)
Amikor segítségért mentem hozzájuk, nem segítettek. […] Amikor bevittek a rendõrségre, [a rendõrfõnök] megvert, pedig látta, hogy terhes vagyok. Errõl látleletet vetettem fel, állítólag már sokan mások is feljelentették [a rendõrfõnököt] ilyesmiért. Õ csak fegyelmit kapott. Élcelõdött velem, hogy egy férj, hogy erõszakolhat meg egy feleséget. Megzsarolt, hogy csak akkor búcsúzhatok el a gyerekeimtõl, ha aláírom a beismerõ vallomást. (N49)
Néhány kivétellel mindegyik megkérdezettnek kirendelt ügyvédje volt. A megkérdezettek döntõ többsége arról számolt be, hogy a kirendelt ügyvéddel vagy csak a tárgyaláson találkozott, és az nem képviselte kellõen ügyét, vagy 1-2 alkalommal találkoztak, de nem beszéltek az ügyvéddel a családon belüli erõszakról. Nagyobb eséllyel beszéltek a fogadott, mint a kirendelt ügyvédekkel a családon belüli erõszakról.
Az esetek körülbelül egyharmadában az elkövetõt ért elõzményi bántalmazás a beszámolók szerint nem vált ismertté sem a rendõrség, sem az ügyvéd, sem a bíróság elõtt. Amennyiben a rendõrség tudomást szerzett a családon belüli erõszakról a nyomozás során, ez az információ megjelent a bíróságon is, ugyanakkor az ügyvédek - az elkövetõk szerint - nem szereztek minden esetben tudomást az erõszakról, illetve nem használták fel az eljárás során ezt az információt.
Egyszer találkoztam a kirendelt ügyvéddel, de meg se hallgatott. Másodfokon egy szõke, idõs nõ mellém ült, hogy õ lesz a képviselõm. Mondta, hogy nagy összekavarodás van, nem ért semmit. Nem állt mellém. […] Aludt a kirendelt ügyvédem a harmadfokú tárgyaláson. (N2)
Kirendelt ügyvédem volt, soha nem találkoztam vele, mindent utólag írattak velem alá. Rosszabbul jártam, mintha nem lett volna ügyvédem. (N33)
Csak a tárgyaláson találkoztam a kirendelt ügyvéddel, aki hirtelen ugrott be, mert az eredeti ügyvédnek valami más dolga volt, nem ért rá. Teljesen magamra voltam hagyva a tárgyaláson. (N43)
Az esetek felében tárgyalta a bíróság az elõzményi bántalmazás tényét. Elenyészõ volt azon eseteknek a száma, amikor az interjúalanyok szerint azt enyhítõ körülményként vették volna figyelembe, elõfordult viszont olyan eset, amikor súlyosbító körülménynek vették, azzal az indoklással, hogy ha az elkövetõ tisztában volt vele, hogy a partnere súlyosan bántalmazza õt, az õ felelõssége lett volna elköltözni, hogy megelõzze a bûncselekményt. Minden olyan esetben, amikor másodfokon súlyosbítottak az ítéleten, a bûncselekmény közvetlen elõzménye az elkövetõt érõ durva bántalmazás volt az áldozat részérõl.
Igazságtalannak tartom, hogy mindenáron elõre megfontolt szándékot akart erõltetni az ügyésznõ. Ugyanaz volt az ügyésznõ, aki azon a peren, ami a férjem ellen folyt, amikor hasba szúrt. Azt mondta, hogy a családon belüli erõszak súlyosbító körülmény, mert ha annyira durván bánt velem a férjem, akkor én biztos elõre megfontoltam, hogy megölöm. (N30)
A bírónõ szabadlábra akart helyezni, ezért az ügyész fellebbezett. […] Elsõ fokon nem vették figyelembe, hogy az élettársam bántott. Másodfokon súlyosbító körülménynek számított, mert azt mondta az ügyész és az elõadó, hogy el kellett volna költöznöm, akkor megelõzhettem volna a bûncselekményt. Azt mondta, "nem ez a megoldás." Közben az élettársam az én házamban lakott. Miért nekem kellett volna elköltöznöm? […] Úgy érzem, ellenem voltak a bíróságon, példát akartak statuálni. (N44)
Összességében a beszámolók alapján úgy véljük, hogy a büntetõeljárás során a családon belüli erõszak mint a bûncselekményt kiváltó tényezõ nem kap elég figyelmet. Mint láttuk, ennek egyik oka az volt, hogy az esetek egyharmadában nem derült ki sem a nyomózóhatóság, sem a bíróság számára a rendszeres bántalmazás ténye. Ugyanakkor az esetek felében a bíróság tárgyalta az elõzményi bántalmazást.
A megkérdezett nõk beszámolói alapján elmondható, hogy szinte kivétel nélkül fizikai veszélyben érezték magukat, és önvédelembõl vagy gyerekeik védelmére cselekedtek - ugyanakkor az ítéletben ez nem vagy nem kellõ mértékben érvényesült, hiszen ezen nõk többsége 8-10 éves letöltendõ szabadságvesztést9 kapott.
1 Az összefoglalót a Magyarországi Nõi Alapítvány tette közzé, 2005-ben. A kutatást az Igazságügyi Minisztérium Országos Bûnmegelõzési Bizottság Titkársága támogatta (2005). A kutatást Sáfrány Réka és Tóth Herta vezette. A kutatásban interjúkészítõként részt vettek: Ignácz Mária szociológus, romológiaszakértõ; Vicsek Lilla szociológus; az Igazságosság és Esélyegyenlõség a Nemek Közt Egyesület (IgEN) tagjai: Rédai Dorottya és Sipos Eszter kutatók; a NaNE Egyesület munkatársa: Herman Judit; a Váltó-sáv Alapítvány munkatársai: Csáki Anikó, Kovács Éva, Mészáros Mercedes és Tajta Gábor; a Magyarországi Nõi Alapítvány munkatársai: Sáfrány Réka és Tóth Herta kutatók. A kutatás elõkészítéseként képzésen vettek részt az interjúkészítõk amely foglalkozott a családon belüli erõszakkal (NaNE Egyesület), illetve a fogvatartással, börtönélettel kapcsolatos alapvetõ ismeretekkel (Váltó-sáv Alapítvány), valamint a kérdéssorral. Figyelmet fordítottunk a kérdezõk mentálhigiénés támogatására, melynek fontosságára a szakirodalom is figyelmeztet, mivel a családon belüli erõszak áldozatainak segítése során a traumás viszontáttétel veszélye jelentõs. A lezajlott interjúk után képzett szupervízor foglalkozott a nõi interjúalanyokkal dolgozó kérdezõkkel, miközben a férfi interjúalanyok kérdezõi, fõként ugyanazon alapítvány munkatársai, rendszeres szupervíziós foglalkozásaikba illesztették be a kérdezéssel járó élmények feldolgozását. Az adatok elemzését Rédai Dorottya, Sáfrány Réka, Sellei Anna és Tóth Herta végezték el. Köszönetet szeretnénk mondani minden interjúkészítõnek, valamint a MONA munkatársai és tagjai közül Süvecz Emesének és Balogh Lídiának a kutatás során nyújtott sokoldalú segítségükért, valamint Zentai Violettának és Lestál Zsuzsának a lankadatlan támogatásért. A teljes kutatási jelentés letölthetõ a Magyarországi Nõi Alapítvány honlapjáról: www.mona-hungary.hu A módszertan indoklása és a szakirodalmi áttekintés megtalálható a kutatási jelentés teljes változatában. Ebben a számban a nõi interjúalanyok élettapasztalata alapján kirajzolódó elemzést mutatjuk be. [vissza]
2 Ennél a csoportnál nagy biztonsággal számíthattunk arra, hogy sokukat érintette a családon belüli erõszak. Másrészt az életellenes bûncselekményhez vezetõ családon belüli erõszak esetei mint az effajta erõszak legtragikusabb esetei mutatják meg legjobban a társadalmi, intézményi stb. segítségnyújtás csõdjét, ezért ezek a legalkalmasabbak a hiányosságok feltárására és ajánlások megfogalmazására. A bántalmazó részérõl a bûnismétlés valószínûsége késõbbi kapcsolatokban jelentõs lehet, ami ugyancsak indokolta a kiemelt figyelmet. Végül, de nem utolsósorban, mivel a családon belüli erõszak ilyen mélységben csak mélyinterjú módszerrel tárható fel - tekintettel arra, hogy érzékeny, személyes traumának és társadalmi tabunak számító kérdéseket tettünk fel, pl. nemi erõszak stb. - így a kvalitatív módszertan is indokolta a minta szûkítését olyan csoportra, ahol nagy valószínûséggel nagyon releváns volt a családon belüli erõszak kérdése. [vissza]
3 Köszönetet mondunk az érintett büntetés-végrehajtási intézeteknek a kutatásban való együttmûködésükért. [vissza]
4 Az emberölés, emberölési kísérlet, és emberölésre felbujtás miatt fogvatartott nõk száma a magyarországi börtönökben 190-re volt tehetõ (2003 júliusi adatok). (Tóth Herta-Krizsán Andrea-Zentai Violetta: MIP kutatási eredmények, Magyarország. Rövid összefoglaló. Budapest, 2005, CEU.; Tóth Herta-Krizsán Andrea-Zentai Violetta: MIP National Report. Hungarian country report. (MIP). Budapest, 2005, CEU.). [vissza]
5 Nemritkán 3 vagy több. [vissza]
6 A férj természetes halállal halt meg. [vissza]
7 A szakirodalom egyik központi fogalma, lásd: Morvai Krisztina: Terror a családban. A feleségbántalmazás és a jog. Budapest, 1998, Kossuth Kiadó., illetve Miért marad? A családon belüli erõszak: a feleség és gyerekbántalmazás. Hogyan segíthetünk? Budapest, 1999, NaNE Egyesület.
[vissza]
8 Mint említettük, a bántalmazók mindegyike ittas állapotban volt - illetve az elkövetõk egy része is fogyasztott alkoholt a bûncselekmény elkövetésekor. Az elkövetõk közül 13-an alkoholisták voltak, ezen kívül hárman nem fogyasztottak rendszeresen alkoholt de a bûncselekmény elkövetésekor ittasak voltak. [vissza]
9 A partnerükkel szembeni életellenes bûncselekményért elítélt nõk saját ítéletükrõl adtak információt. Eszerint túlnyomórészt elsõbûntényes elkövetõkrõl van szó, hiszen 22-en nem voltak korábban büntetve. A partnerük elleni emberölés kísérlete miatt az ítéletek (5 eset) 3,5 év börtöntõl 7 év börtönig terjedtek. A partnerük elleni emberölés bûncselekménye miatt elítélt nõket túlnyomórészt 8-10 év körüli letöltendõ szabadságvesztésre ítélték. [vissza]